Mostanában sok minden kavarog a fejemben. Nem akarok most a melóról, meg ilyenekről írni, mert most úgy sem ez foglalkoztat a legjobban.
Múltkor, jó múltkor, na jó, annyira nem múltkor, hanem egy hete hétfőn, a párom kitalálta, hogy mi lenne, ha most nem lenne munkaruha rajta... Először megijedtem, hogy biztos jó ötlet ez? Biztos? Mert mi van, ha...? És hiába mondtam magamnak, hogy baszki, a ciklusod 4. napján vagy, szinte nulla az esélye egy babának, de mégis... Mert tudom, hogy vagyok annyira mákos, hogy így is összejön... Aztán úgy döntöttem, hogy na, akkor rajta. És jó volt! Sőt! Aki volt már együtt natúrban, az tudja milyen, mikor közétek áll más is. És utána megint natúrba belevágni, hát az... Hű... Hát, nem mondom, hogy a nap 24 órájából 25-öt így forognék a másik legnemesebb szervén, de hát azért csak megkívánja az ember így a másikat, mert így aztán minden porcikát összeér, és a másikat úgy igazán érzed... Na jó, ezt itt abbahagyom... (erre egy kedves ismerősöm egy szót mondana, ami r-rel kezdődik és c-vel végződik...:))
Szóval, vissza... félek. Mert én mindig úgy gondoltam, hogy majd úgy lesz az életem, hogy már egyetem alatt megtalálom álmaim férfiját, lesz egy jó munkám, majd elvesz feleségül, lesz szép házunk meg kutyánk és szülök neki gyereket. Ezt így öt éven belül. Na, ebből az jött össze, hogy egyetem után 8 hónappal találkoztam álmaim férfijával, van munkám. És . Igen, pont.
És hogy szeretném-e, hogy megkérje a kezem? Persze. Mert vele akarok maradni. Őt látom a lelki szemeim előtt abban a zöldesbarna színű térdnadrágjában meg a sárga ingében hátulról, ahogy a Nagy fogja a Kicsi kezét, és a Kicsi is dettó úgy fest, mint az apja...
De vajon egy gyereknek elég az, hogy egy albérletben lakunk? Vajon elég? Tudom, hogy ez tök hülyeség, hogy fedelet akarok a feje fölé, és a legjobb lenne, ha a sajátunk lenne, és azt is tudom valahol, hogy ha esetleg így jönne, akkor sem dőlne össze a világ... Csak mindenhol- legalábbis a környezetemben- ezt látom, hogy van ez a sorrend... Hülyeség, tudom én... Csak...
Lehet, hogy tényleg az a bajom, hogy félek és nem vagyok biztos magamban. Lehet, hogy csak bele kéne vágni, mondván, hogy tudja a baba, hogy mikor kell jönnie. De szeretném, ha rendeződnének a dolgok... Amik jó eséllyel meg is történnek...
De mégis azt érzem, hogy 2016 lesz a mi évünk. Nem tudom miért, de ezt érzem... És remélem igazam lesz...
Ezek után már csak az lenne a csúcs, ha nem egy, hanem egyszerre kettő baba is jönne:):):)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.