EtTi's life

Sosem gondoltam volna, hogy valaha eljutok arra a szintre, hogy közel 10 éves barátság után kizárok valakit teljesen az életemből. Legalábbis próbálom, de marha nehezen megy...

10 év. Emlékszem, matekra mentem az egyetem legnagyobb épületében, szinte azt sem tudtam merre van az arra. Te előttem mentél, hosszú farmerszoknyában és világoskék Adidas cipőben előttem. Ha jól emlékszem megjegyeztem, hogy hasonló cipőm van, és elkezdtünk beszélgetni. Matekon egymás mellett ültünk. Tudtam és láttam, hogy jó agyad van, de én a közelébe sem érhetek. Aztán összejöttem egyik évfolyamtársunkkal, akivel viharos gyorsasággal szét is mentünk. És jöttél Te, aki összemelegedett vele. Ez volt az első gyomorszájon verésed úgy igazán, röpke 2 év után... Marhára rosszul esett, nem is voltam hajlandó Veled szóba állni. Fájt, mert úgy gondoltam, barátnők között is van ez az íratlan szabály, hogy barátnő exével nem kavarunk. Emlékszem, előtte nyáron még nálam nyaraltál rekreációs kúraként, hogy kiheverjed a szakításodat/kavarásodat másik pasival. Mert azért téged sem kellett félteni.

De ez az eset eléggé gáz volt, nah. Emlékszem, még a folyosón is anyáztunk, annyira fájt. De te nem értetted. Hogy tudnék hétrét vigyorogva asszisztálni a boldogságodhoz úgy, hogy simán összejössz más levetett esetével? De elmúlt az is, valahogy megoldottuk. Pedig a mosolyszünet közben hiányoztál ám. Velem is zajlott az élet, lett volna mit megbeszélni.

Aztán nekem is jött más és neked is. Akkor megint kezdett jó lenni a történet, de azt hiszem, nem lett utána sosem az igazi. Te is más körökben kezdtél el mozogni, én is. Persze volt metszéspont bőven, de más... Más lett. Jött neked a mostani férjed, nagy egyetemi szerelemből életre szóló idilli párkapcsolat.

Egyetemen ahány vizsga volt, mindet csillagos hatosra csináltad. Házit elsőre adtad le, vizsgákat simán kivágtad, míg más, mint én, vért izzadtunk vele. Sosem magyaráztál el semmit, bár én sem kértem tőled sosem korrepetálást. 2006 őszén beindultam az edzéssel, előtte sosem mozogtam. Te kicinkeltél, hogy a szemben lévő koliszobából is látsz. Tudtad mért csinálom, mégis. Bár az szóljon melletted, hogy a kórházban még zh előtti este bejöttél megnézni. Azt hiszem ez az egy volt, mikor jöttél. Mikor a felépülésem után beértem a koliba, főztél kaját nekem, ez is jól esett. Mondom, voltak szép pillanatok.

De nem te voltál az, aki szakítás után felkapart. Gyakorlatilag azon a nyáron, 2007 nyarán, le sem szartad a fejem. Sosem hívtál, pedig tök jól esett volna. Sosem meséltél, bár biztos leveleztünk párszor, de ennyi.

Aztán jött más személy az életemben, akivel minden szinten együtt voltunk. Mind egyetem, házik, magánélet, szülők stb.

Nekem apám sosem épített házad, neked nem kell ezért küzdened, hogy a fizetésedből fizess még lakáskasszát, mert egyszer akarsz házat. Vagy lakást. Bármit, ami a tiéd legyen. Nem tudod mi az, hogy hitel, mert sosem lesz szükséged rá. Van autó, hitel nélkül. Szerencsés vagy, az biztos. A fizetésedből is simán félre tudtok tenni. Hát persze, hisz mentek külföldre az ősszel. Nem kell majd azon agyalnod, hogy a gyerekeidet hova rakjad nyári szünetben, mert kéznél vannak a szüleid.

Jahm, a gyerek... Ez volt az utolsó gyomorverésed ebben a történetben. Ez teljesen padlóra vágott, nem is kicsit. Mikor végigvihogtad azt a tizeniksz perc beszélgetést, hát majdnem elhánytam magam. Te tisztában vagy azzal, hogy ez mennyire szarul esett? Hogy úgy beszéltél a gyerekedről, hogy hát ez van. Meg nem terveztétek stb? Pedig februárban hogy mondtátok, hogy neeem, ti még nem, a férjed a terhes barátnődet lebálnázta, meg majd a Nagy Út után talán, de még nagyon nem akarsz? Van bármilyen nemű fogalmad, hogy én mit érzek? Hogy mennyire szeretnék teherbe esni, erre mit kapok? Cisztás hónapot nulla peteéréssel!!! Amúgy tuti, hogy ez az én hülye lelkemnek tudható be, mert mondom, mikor az arcomba toltad azt a levelet, teljesen ledöbbentem. Aztán egész este bőgtem. A barátnőm sem értette teljesen, mi a bajom, igazából csak én magam értem.

Az esküvődre is 1 hétig válogattad a türkiz szalvétákat, és minden alkalommal megkérdezted, hogy én mikor megyek férjhez. Kurvára idegesítő volt ám... Szívem szerint beolvastam volna, hogy most komolyan ezzel kell hergelned?! Hogy ÉN mikor megyek férjhez? Majd amikor jól esik. Aztán mikor elmeséltem, hogy milyen esküvői gondolataim vannak, szó esett a szűk családi körről, fel voltál jóformán háborodva, hogy akkor TE nem leszel ott? Nem. TE már BIZTOS, hogy NEM leszel ott. Sajnálom. Majd én is az arcodba tolom levél formájában, hogy elkeltem. Bocsika.

Szóval, úgy gondolom, hogy jelen lelki állapotom javulásához nem járulsz hozzá. Mindenkinek örülök, tényleg, hogy terhes, a másik két lánynak pláne. B.-nek azért, mert nem volt egyszerű, és ő mindig észhez térít. A-nak meg azért, mert ugyanaz a baja, mint nekem, és élő példával szolgál számomra, hogy nem szabad feladni. Most már értem, hogy egy év alatt min ment keresztül. Bár sosem panaszkodott, nem beszélt róla, de biztos szar lehetett neki. Mert ez az.

Te csak lelkiekben megtépázol, belém rúgsz, de úgy, hogy erről fogalmad sincs. Nem is baj. Majd azt veszed észre, hogy nem beszélek veled, levelekre nem reagálok, max. írok pár sort, az elején mondjuk, de ez is el fog kopni. A közös babázásokra meg nem fogok elmenni. A másik két lány gyermekét ezer örömmel elkényeztetem, de a tiédet nem fogom. Mert nem is akarlak látni. És tudni sem rólad. Amúgy, amikor ezt a jajdejóleszhogymajdegyüttgyerekezünk dolgot bedobtad, biztos nem hallottad, vagy nem akartad kihallani a "hurrá"-ból azt a gúnyt, hogy jajdefergetegesenkurvajólesz....hogymégmostisbelémrúgszbaszdmeg...

Részemről ennyi.

Sajnálom, hogy 10 évet így, lazán kikukázok, de elég sokat merengtem már ezen, hogy mit kéne tennem. Saját magam miatt teszem. Lehet, megbánom, nem tudom. De a horoszkópom is megírta ezt. Lehet, most be is jön.

Sajnálom, hogy így alakult. Biztos te másképp látod a dolgot, én így.

Ég veled!