Itt ülök, éjjel fél 1 után, és várom haza a Páromat. Pénteken és hétfőn szabin vagyok, gondoltam, a mai nap még lógatom a lábam. Ő persze a haverjához meg a nőjéhez akart menni, én nem akartam. Őszintén szólva a szőr feláll a hátamon, ha róluk van szó. Kimondom: nem kedvelem őket. Párom délután 5 óta ott van. Mondtam neki, én balga idióta fejemmel, hogy persze, kap kimenőt. És nem érti, hogy miért hisztizek éjjel fél 1-kor, hogy miért nincs otthon? Kérdem én, hát mikor leszek neki ÉN az első? Soha. Ez a válaszom.
Elegem van. Megágyaztam neki itt kint a nappaliban, aludni nem bírok amúgy már mellette. Horkol. Folyamat. Én meg nem tudok aludni. De ez az egyik dolog. A másik, hogy utálja a családomat, én az övét nem kedvelem és az övé sem kedvel engem. Jó, mi? Az alkoholista bátyja annyit nem bírt 3 év óta kinyögni, hogy kösz, hogy segítettél. Dettó ez az anyja meg a tesója. No comment azért.
És itt van a Párom. Minap elmentem vele fodrászhoz, hogy levágassa a haját. Én elnéztem őt a tükörben. És azon agyaltam, hogy mi a fenét eszek én rajta? El van hízva, állandóan böfög és fingik. Ezzel nem is lenne bajom, de idegesít. A másik, hogy folyamat mosogatás közben akar megdugni, kb. tárgynak tekint. Ezt megfejeli azzal, hogy minden egyes szexelésünket úgy kezdjük, hogy leszopom. Igen, nem viccelek. Fordítva sosincs, hogy ő esetleg levezényli nyelvvel az ABC-t. Ha az elmúlt 4,5 év alatt 2-szer megpuszilt odalent, sokat mondok. Nem vicc! Néha én is szeretném ha kényeztetve lennék. Semmi finomság nincs benne, múltkor is olyan durván dugott meg, hogy mondtam neki, hogy fáj. A legrosszabb, amire rájöttem, hogy már csak arra használom, hogy gyereket csináljon. De már arra sem kell. Mert tudom, hogy ő nem akar. És nem lesz itt se kutya, se telek, se gyerek, se semmi. Mert sosem fog elvenni sem feleségül és sosem lesz közös életünk. Mert belefáradtam ebbe az egészbe. Hogy nekem kell mindent megteremteni. Ezen felül nyakamat rá, hogy megint be van tépve, mint atom, mert megint túl kedves volt és nyuszikámozott. Szóval, tuti vörös szemekkel jön haza. És én már megint nem tudom kipihenni magamat.
Nem mondom, hogy én nem vagyok hibás ebben az egészben. Mert borzasztó merev bírok lenni, és megvan a saját értékrendem. Szeretem, ha szeretve vagyok, ha figyelnek rám akkor, amikor kell. De ő nem teszi. Jó néha lelkizni, mikor kussban marad a pasi és végighallgat, fogja a kezem és kibőghetem magamat a vállán. Na, itt nincs ilyen. Egyszer közölte, hogy ne vele lelkizzek, erre ott vannak a barátnőim. Azt sem érti, hogy miért nem találkozok a csajokkal. Mert nem érti, hogy gyerekeik vannak, kicsit, és van egy napi rutinjuk, amit nem lehet csak úgy felrúgni. Elképzeltem, hogy ha nekünk lenne gyerekünk, milyen lenne. Apu majd lelépne lazítani egy kis fűvel, anyu meg csak húzza az igát. Hát a faszt!
Nem tehetek róla, de teljesen besokalltam. Nem érzem azt, hogy én lennék neki a legfontosabb. Eddig, ha olyan történt velem, ő volt az első, akinek elmondtam. Most már bármi jó történik velem, nem mondom, mert minek? Csak legyintene rá. Azt hiszem erre mondják azt, hogy elmúlt. 4 éve élünk együtt, és elmúlt.
Hát íme, én vagyok a járulékos veszteség. Én megmondtam. Legközelebb lottóznom kéne. De tényleg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.