EtTi's life

Nem, nem szexbalesetről fogok beszámolni, de valahol muszáj kiadnom az elmúlt 3 óra történését. De nem rohanok előre, megosztom a tegnapi napot is.

Szerdán bementem dolgozni. Egyszercsak hív aranyvirág főnököm, h a pendrive-ot nehogy ne vigyem magammal. Kérdésem persze az volt h most akkor megyek ki kiállításra? Aszongya jah. Mondom hejj, de jó tudni, ahhoz képest tegnap még arról volt szó, hogy maradok bent. Rendben. Olyan 3/4 12 környékén el is indultam, elsőre odataláltam, minden rendben volt. A kiállításon SEMMI nem történt, azt leszámítva, hogy volt pár riszáló csaj, meg 1 kurvaizmos gyerek, amin legeltettem a szemeimet, de ennyi. Semmi több. Aztán beszéltem Attilával, mondta 3 környékén h megy haza. Én persze bedobtam az akkor-most-nem-jössz-ki-hozzám keresztkérdésemet. Persze poénból. Ő meg komolyan vette és kijött. Nagyon örültem neki, imádom azt a gyereket! Fél 6kor le is léptem, mert senki nem volt sehol. De tényleg. Alig volt kint valaki. Hazafele kurvára elbaktam vagy 3szor az utat, aztán a hiszti határánál (miután már 3szor körbejártam az Aréna Plázát meg vagy 6szor nem jófele mentem-pedig a térkép aszonta h erre kell mennem ám) felhívtam Attilát (az élő GPS-t) hogy ugyanmár hogy a mocskoskurvaéletbe jutok haza. Aztán hazajutottam. Párszor szabálytalankodtam, de leszarom.

Majd eljött a mai nap, találkozás volt betervezve Attilával. A nap gyorsan eltelt, vagy 4 órát agyaltam egy fos problémán, uh első dolgom az lesz holnap, hogy írok a németeknek, hogy segítsenek, mert már a hajam tépem szálanként. Na, eljött a hét óra, indulok lefele, hogy itt van életem értelme, elmegyünk vásárolni. Az a kis zizi persze megint meglepett:) Indulunk el, Fecske utca. Előttünk tábla h útjavítás. Kérdem Atit h tényleg erre akarunk menni? Persze! volt rá a válasz. Megyünk, egyirányú utcák, jobb kéz szabály befigyel. Sehol semmi, indulunk el, egyszer csak nagy csattanás- belénk jöttek. Ha kicsit előrébb megyünk, telibe kap a kocsi.... Légzsák ki, fül cseng, nézek körbe h miafaszvan. Hát ütköztünk. Nem kicsit, nagyot. Legalábbis nagyot szólt az biztos. Szegény párom azt sem tudta mi van, persze egyből tőlem kérdezte h minden rendben van-e. Az volt. Ő volt a balfasz, mert nem tartotta be a jobbkéz szabályt, viszont mellette szól az h kurvára nem lehetett kilátni mert a kibaszott kocsik mindig úgy parkolnak h semmit se lehet semerre sem látni. Jött a pasi h rendőr ésatöbbi, mert kell, pedig betétlap is befigyelt, ergo kurvára fölösleges volt ez a kör. A lényeg h a jobb első kerék meghalt, szóval nem tudtunk semerre sem elmenni, jött a tréler h elvigyék a kocsit. Majd december elejére kész lesz. Szóval kurvára szopás volt az egész, megőriztem a hidegvéremet, mert értelme nem volt h nekiálljak parádézni, mert minek? Még mindig azt az elvet vallom h minden okkal történik, még akkor is ha elsőre nem tudod a miért?-re a választ. Én azt hiszem megtaláltam. Két opció lehetséges: vagy ez a dolog még jobban összekovácsol minket, vagy szétzilálja a kapcsolatunkat. Utóbbit nem hiszem, mert ez bárkivel megtörténhetett volna. Talán ez egy jel volt, hogy óvatosabb legyek, vagy Ati legyen az, nem tudom. De levonom a következtetéseket az biztos. Annyira aranyos volt mikor aggódott értem, h úristen, minden rendben. Imádom azt a gyereket! Most meg bort szürcsököl, mert tegnap is csak erre volt erőm, akkora agymenés volt. Bár eléggé beálltam, ma talán nem fordul ez elő. Megbontottam a német bort, amit diplomaosztón akartam megvedelni, de azt hiszem h ma muszáj. Mondhatnám h tökéletes alkalom h megbontsam, de nem mondom. Mert nem az. Vicces mert eszembe jutott az, hogy mekkora mocsok nagy mákom van. Gondoljatok bele, fél méterrel előrébb vagyunk, akár még mentő is jöhetett volna hozzám. 4 évvel ezelőtt is mákos voltam, mert ha nem műtenek, akkor most nem körmölök. Valaki nagyon vigyáz ott fent rám, és ezért ezer köszönet! Egyszerűen hihetetlen h a sors miket tud művelni! Egyszerűen nem találok rá szavakat. És igen, a vonzás. Kérdés az, h ki vonzotta ezt be? Attila v én? Bár már mondtam neki h szerintem néha életveszélyes dolgokat művelek, mikor vezetek. De ő meg gyakorlottabb mint én... Szóval... Nem tudom, de ezen már annyira felesleges kattogni. Azt tudom h most nagy szüksége van rám. Itt is alszik az este, egyszerűen nincs szívem azt mondani neki h menjen haza. És hogy lesz-e valami? Esélytelen! Ma ölelést kap, sokat, és támogatást.... Mert tudom h erre van szüksége... És hogy megviselt-e a dolog? Kicsit. Mert ilyenkor mindig rájövök h bármikor bármi történhet az emberrel. Sosem lehet tudni h mikor ér véget... Sosem.... Ezért éljetek úgy, mintha az lenne életetek utolsó napja! Mert én is ezt teszem, mert szerintem nincsen más választásunk. Sosem lehet tudni h mit hoz a holnap, ezért minden egyes percet ki kell élvezni! Tegyétek ezt, én is ezt teszem! Mert az emberi élet múlandó......