EtTi's life

Igazából nagy dolog nem történt ebben a másfél hétben. Akárhol olvasom, az elvonulás időszaka volt, és ez nálam tényleg így is volt. Jobb szerettem egyedül lenni, csöndben, a gondolataimmal. Mélyenszántó gondolatom nem sok volt, bár történt 1-2 tanulságos eset mégis.

Pénteken megint trénernél voltam, és megvilágosodtam. Szerinte jól haladok és nagyot változtam az első, augusztusi alkalomhoz képest, de még mindig nem az igazi. Szerinte úgy érzem, hogy nincs létjogosultságom itt lenni. Elég kemény szavak, barátnőm B. nézett is, hogy ez mi, de azt hiszem, tényleg így van. Mert magamat okolom azért, hogy anyámat bántotta a terhessége alatt nagyanyám, miattam volt szomorú, stb. Pedig a szüleim mondtak rám igent, és nem vetettek el, hanem megtartottak és felneveltek. Ettől függetlenül elég nehéz egy kialakult családba beilleszkedni és egyre inkább azt látom, hogy én nem leszek úgy mond teljes értékű családtag, hiszen én később jöttem. Úgy 10 és fél évvel később. Emiatt sem merek teremteni, mert hát a peteérés is az. Kiszabadul a kis pete, teremt valamit, én meg blokkolom az egész folyamatot, mert félek. Hát igen, ezért sem merek sehol sem igazán kibontakozni, mert mit mondanak majd. Ezért nem ismernek az emberek, és aki ismer, az is kis %-ot tesz ki. Nem merem megmutatni magam, de ezt a felépített falat még hagyjuk egy kicsit, mert most ezt is lebontani esélytelen. Megjegyezte a tréner azt is, hogy érdekes, hogy apuval egyszerre voltunk kórházban, tetejére elég durva volt ugye az a történet (neki szívkoszorúér-csere volt, nekem meg a petefészekciszta). Ezen felül fogalmazást kell írnom a létjogosultságomról, hogy mit gondolok, szóval ez biztos egy újabb bejegyzés lesz a jövő héten vagy az után.

Aztán a csajoknak megírtam, hogy mi a helyzet, hogy elég sok hétvége foglalt, nem tudunk menni, bocsi. B. egyből értette, mondjuk szombaton beszéltünk erről is, hogy mi a helyzet. Szerinte semmi gond nincs azzal, hogy Sz. terhességét nem nagyon bírom megemészteni, ő is volt hasonló cipőben O.-val, és ő is mindent utoljára mondott el neki. Most néha találkoznak meg ilyenek, de B. kijelentette masszív rám nézéssel, hogy "de nem vele lelkizek, mert ezt mással teszem!". Egyemmmeeeegggg :) Az is biztos, hogy ha terhes leszek, tőle kérek majd tanácsot, mert nagyon jó anya, igazából egy anyatigris, aki mindent megtesz a gyerekéért:)

Aztán tegnap jártunk kicsit a városban, aztán benéztünk egy gyűrű boltba, és rájöttem, hogy egyrészt ez a házasság dolog esélytelen, meg a Párom is azt mondja, hogy nem hisz benne. Hát köszbammeg. Elég szarul esett, és mondtam is neki, hogy nem akarok ilyen habos-babos esküvőt, szívem szerint két tanúval házasodnánk össze, és ebben egyet is értett, de kijelentette, hogy neki minek gyűrű, szökő évente 1x húzná fel, ne költsünk rá annyit. Köszi. Szóval, azt hiszem a házasságról is lemondhatok, ezen felül a gyerekről is. Mert tök azt érzem, hogy mindkettő jelen esetben esélytelen. Az egyiket Párom nem támogatja, a másik meg miattam nem jön össze. Valszeg ha rendbe teszem a kis lelkemet az agyammal és a gondolkodásommal együtt, jelentős javulás lesz, de most tényleg úgy érzem, hogy lehetetlen küldetés a gyerek téma... Pedig állítólag egy biztos lesz, de lehet, hogy kettő. Na ja, ez a vetélés/abortusz is remek hír tényleg, szóval nem tudom, mi hogy lesz...

Most annyit látok, hogy nem érdekel már lassan sem a gyerek kérdés, se a házasság, és a munka sem. Elég volt az egész, próbálom a dolgokat menni hagyni, aztán majd lesz valami. Sz. levelére is már enyhe közönyösséggel reagálok, bár tudat alatt marhára zavar, hogy ő kib*szottul terhes... De majd megemésztem egyszer...