EtTi's life

A múlt hét végén kiderült, hogy barátnőm, B. kismama! Hihetetlen módon örültem és örülök még most is neki/nekik, hiszen ő már lassan egy éve babára vágyik. És most első alkalommal össze is hozták:)

És itt indul az én agyalásom... A baba... Már viszonylag régóta foglalkoztat a dolog. 2009-ben kiderült, PCO-s vagyok. Akkor még annyira nem izgatott a baba kérdés, adtak gyógyszert, próbáltam odafigyelni a kajálásra, a piroskám is egészen beállt, szóval örültem. Aztán jött a párom, meg végre elhagyhattam a gyógyszert, de ráálltam a fogamzásgátlóra. Egy évig szedtem, két fajtával is próbálkoztam, de igazán egyik sem vált be. Aztán beiratkoztam egy edzői tanfolyamra, ahol megismertem egy lányt, D.-t, akivel eléggé egymásra találtunk, mivel neki is ugyanez a problémája, mint nekem. Ő viszont nem szedett semmit, paleozik és edz. Mivel a bogyók nem váltak be, így úgy döntöttem, hogy nem kísérletezek tovább, muszáj, hogy legyen ezek nélkül is ciklusom, így próbálkozok valami természetes móddal. Hát, átformáltam a kajálásomat. A napi 3x-i étkezésből lett 4-5. Kevesebb CH, több zöldség, gyümölcs, teljes kiörlésű pékárúk. Ergo próbáltam megtenni mindent, hogy helyreálljon a béke bennem:) Decemberben (ekkor már 2012-t írunk) elmentem egy Aviva tanfolyamra. Mondván, próba-szerencse. Meg teáztam, cseppet is szedtem, szóval nem lehet azt mondani, hogy nem akartam a dolgot. A tanfolyam óta heti 2x tornázok otthon, igyekszem betartani a szabályokat. Most így, kajálás-edzés-Aviva édes hármas teszi ki a PCO elleni küzdelmem alapját. Elmondhatom, hogy van ciklusom (átlagban 28-35 nap közöttiek, bár egyre inkább tendál a 30 felé:)), a súlyom beállt, izmot is sikerült növesztenem, egész jól bírom ezt a napi többszöri kajálást. Igaz, néha mocsok mód bezabálok csokiból meg sütiből, de hát most mit csináljak?! :)

Na, de vissza  a babatémára. Eléggé kettős érzelmek dúlnak bennem. Szeretnék babát is és meg nem is. Vagyis inkább most még nem. B. történeteit olyan jó hallgatni, ahogy meséli, hogy mi hogy volt, mit érez, mit látott az UH-n, látni azt, ahogy kivirult és már gömbölyödik. Annyira meghittnek érzem ezt az egész állapotot, hogy én is akarom! Viszont a másik fele a dolognak, hogy még nem érzem magam késznek erre a feladatra. Olyan, kicsinek érzem magam ahhoz, hogy egy visító masinát én türelemmel és kedvességgel pátyolgassam és szeretgessem. Szeretni biztos tudnám, de hogy van-e most elég türelmem egy babához? És a legnagyobb félelmem: vajon összejön? Ha pár hónap próbálkozás után nem lesz pozitív teszt, vajon hogyan fogom megélni? Kudarcként? Ostorozni fogom magam? Mikor jön el az, amikor tényleg felnövök a feladathoz? És ha megmarad, akkor egészséges lesz? Nem lesz két feje meg 20 lába? És ha megszületik, minden rendben lesz vele? Időben fordul majd át? Megtanul beszélni? Szóval ezek a keresztkérdések motoszkálnak bennem, bár főleg a mikor és hogyan jön össze foglalkoztat.

Ma rácuppantam a netre, direkt azért, hogy lássam, PCO-sként is van remény a saját, spontán összejövő gyerkőcre. És van! Nézzetek hülyének, de majdnem besírtam 1-1 sztorin, mikor írta az Anyuka, hogy hát igen, csak összejött nekik is. Ez nagy lendületet ad nekem! Ezért eldöntöttem, és a páromnak is mondtam, hogy ha szabin leszek, elmegyek a háziorvoshoz, kérek endokrinológushoz beutalót, hogy legyen kedves megvizsgálni, mert szeretnék lassan babát, és nem akkor akarok kapkodni, mikor rajta vagyunk az ügyön, de nem jön össze sehogy sem.Nézzen hülyének az orvos, de úgy akarok ennek nekivágni, hogy ne egy kudarcélmény legyen a babacsinálás, hanem egy örömteli folyamat, és az legyen a fejemben, hogy én bizony mindent megteszek az Utód érdekében. Mert tudom, hogy ha így állok neki, akkor nem fogok összeomlani annyira, ha mégis falakba ütközöm.

Viszont már azt is megfogadtam, hogy ha ott fogok tartani, folyamatosan fogom "dokumentálni" az utat, pont azért, mert már most sejtem, hogy nehéz és rögös lesz az út, de a végén egy baba lesz az ajándék:) Ezzel is erőt és reményt akarok majd adni sok-sok sorstársnak, mert tudom, ez mennyit jelent, még így is, hogy csak készülgetek rá... :)