EtTi's life

Eljött ez az időszak is. Sosem voltam ilyen, hogy nem érdekeltek dolgot. De most van. Nem kicsit, hanem nagyon. Nagyon-nagyon.

Az a helyzet, hogy a párkapcsolatom darabjaiban. Kívülről próbálom azt mutatni, hogy minden király, minden szép és jó, de belülről azt érzem, hogy el innen messzire. Mert már a Párom nem az az ember, akibe beleszerettem.

Fény derült nem rég egy nagyon rossz szokására, amit eddig szerencsére csak hébe-hóba csinált, most viszont rendszeresen. Akár naponta többször is. És attól félek, hogy függő lesz. De ő váltig állítja, hogy nem, mert ő ezt nem csinálja, csak most, mikor pihenő van. Majd ha dolgozik, leáll vele. Dolgozik. És nem állt le vele. És ez engem teljesen kiborít. Sok mindennel tudok azonosulni, sok mindent el tudok fogadni, de ezt nem. Semmilyen szinten nem. És mellette boldogtalan lettem. Szívem szakad meg, ha arra gondolok, hogy ha ez így megy tovább, lelépek, és a lelkemet viszi magával tovább. Aztán én meg megint szedegethetem magam össze. De ha nem változtat, lépek. Messzire. El innen.

Képtelen vagyok megtalálni egyelőre a helyes megoldást, szombaton már választás elé állítottam: vagy én, vagy ha nem, akkor szia. Erre az volt a válasza: "De én szeretlek Nyuszikám!". Akkor mutasd meg b*zdmeg, hogy szeretsz!

Most beszéltem barátnőmmel, B.-val, elmondtam ezt neki. Teljesen ledöbbent. Ő is azt mondta, hogy teljesen kifordult magából, már nem az az ember, akit megismert 4-5 évvel ezelőtt. Mondtam, hogy teljesen egyetértek vele. Nem tudom, hogy mi hozta fel a Páromban azt, hogy ilyet kell neki művelni, hogy mi hiányozhat az életéből. Ezt már kérdeztem tőle, hogy mi a baj, mi hiányzik, mitől fél, de semmi. Semmit nem mondott, csak egyszerűen kell neki, hogy lenyugodjon...

Na most erre mit mondjak?! Próbálok kitartani, megoldani, erős lenni, de most úgy érzem, hogy már minden mindegy nekem. Mondja ki, hogy ennyi, és megyek. Ma tarot kártyát is vetettek nekem, az is ezt hozta ki. Hogy erős vagyok és most éppen erőltetett menetben megyek a tengeren. És rajtam múlik, hogy mit teszek. Hogy felébresztem-e az alvó oroszlánt és kőkeményen küzdök, vagy hagyom és ennyi volt...

Eljutottam arra a szintre, hogy már gyereket sem akarok. Így nem. És az a poén az egészben, hogy Ő volt az, aki kinyögte, hogy ne védekezzünk már, pedig nem januárt beszéltük meg, hanem azt, hogy majd ősszel nekiesünk a baba projektnek. De nem, csináljuk. Kérdeztem is tőle, hogy akar gyereket? Igen, szeretne. De én így nem. És ezt meg is mondtam neki, hogy sehol semmi sem motivál: sem a munka, sem a gyerek dolog, sem az, hogy mikor, merre, hol és kivel vagyok, és az sem már, hogy velünk mi van. Semmi nem érdekel. Emberek sem nagyon. Na jó, azért van, aki igen, de javarészt nem...

Közben meg küldi reggelente az üzeneteket Messenger-en, meg a képeket, hogy épp milyen albit talált vidéken (mert megy majd februártól Zalába dolgozni, jajdejólesz...), meg ilyenek.... Nagyon nem értem, hogy most mi van, de ezt az érzelmi hullámvasutat, amit tart most december óta, és ennek én is részese vagyok, nagyon nem bírom már elviselni. És nem tudom, mit kéne tennem, merre kéne mozdulnom...

Azaz nagyon nehéz...

Helló 2015, de nem ezt akartam basszameg...