Igen, ez is eljött. Itt ülök, chill out-ot hallgatva, a kedvenc hőmérőm társaságában, amivel minden egyes reggelemet indítom, miután beszól az ébresztő.
Tegnap éjjel szinte semmit sem aludtam, sehogy sem volt jó, előtte két órát letoltam, gondoltam, majd kidőlök. Hát nem. Az agyam sem járt, pedig szokott, és nem bírtam egész nap rájönni, hogy mi a bajom. Ennek következtében a napom úgy ahogy volt, kuka. Hótkóma reggel, boltba alig találtam be, tetejére enyhe fejmosás is járt a főnöktől, hogy ne legyek paraszt a kedves kollégával... Hát nem is tudom, én úgy gondolom, hogy megérdemli.
Másik kolléga szerint el kéne engednem a múltat, és szeretnem kéne az embereket. Már ki is találtam, hogy kiteszek egy cetlit a tükörre "Szeretem az embereket!" felkiáltással.
Baromi nehéz ez az egész. Ma megint kicsit... kicsit lófaszt, nagyon szörnyetegnek éreztem magam. A főnököm meg is jegyezte, hogy kisebbségi érzésem van. Aztán itthon azon gondolkodtam, hogy vajon miért? A betegségem miatt? Valahol igen. Próbálok a pasik közt érvényesülni, és ezt főleg a kiállásommal és a tudásommal teszem, nem pedig a formáimmal és méreteimmel (aholis a mellesleget meg sem ütöm, de mindegy is), és néha kurva nehéz. Pláne úgy, hogy van egy olyan problémád, ami még rá is tesz egy lapáttal. Minden egyes nyomorult hónapban ezzel szembesülni rohadt nehéz. Kicsit olyan lehet, mintha egy pasit kiherélnének. Megvan minden szemre, legalábbis látszólag, de mégsem. Na, én így érzem magam, megvan minden szervem, de nem úgy működök, ahogy kéne. És ezáltal a nőiességem néha romokban hever. Így a kisebbségi érzésem is nagyobb, mint kéne. És az az igazság, hogy azt sem tudom, hogy lehetne ezt már kezelni. Elég sok komplexussal küzdök, és tudom, hogy ezeken muszáj változtatnom, mert el fognak rajtam hatalmasodni, és érzelmileg és emberileg is nyomoronc leszek, így meg a fenének sem kellek. De azt sem tudom, hogyan álljak neki?! Jó, persze, javarészt kiírom magamból, vagy kibeszélem a gondolataimat, de a legsötétebb pillanataimban senki nem lát, akkor csak én vagyok a résztvevő.
Gondoltam, elmegyek agyturkászhoz, de ott meg lehet olyan dolgokkal szembesít, amivel én nem biztos, hogy szembe akarok nézni. A másik a meditálás. Lehet, az lenne a megoldás, ha megtanulnám. Písz, béke, szeretet, harmónia. Ez kéne nekem. És lehet, a lelkem is rendben lenne. Egy próbát megér, és biztos, hogy a baba is könnyebben összejönne...
Na igen, a baba:) Annyira jó a csajokat pocakkal látni, megfogni, ott lenni velük. Mindig azt hiszik, túl sok a gyerekről a duma, pedig nem. Élvezem, szeretem őket hallgatni. Olyan... kicsit elvarázsolódok én is velük. Mintha egy felhőn ülnék, és velük lebegnék. Persze én nem érzem, milyen mikor bent mocorog valaki, és esetleg a hólyagra ráül, ami miatt percenként rötyire kell járni, de... rettentő módon szeretném.
És kurvára félek...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.