Ugye múlt héten született meg barátnőm kisfia. Bevallom, két napig nagyon fosul voltam, de ez a dolog csak az alapot adta, vagyis inkább ez volt minden gondolatom alapja. Nem, egyáltalán nem vagyok irigy, hanem inkább kétségbeestem, hogy atyaég, mi van, ha én sosem...? A páromnak is elsírtam bánatomat stb. Hétvégén, azaz pénteken jött haza, nagy vonalakban erről is beszéltünk.
Szombaton kirándultunk egyet vidékre, de én már péntek este jeleztem neki, hogy nálam félidő van, éreztem a hasamon is, hogy itt készül valami, meg egyéb jelei is voltak a dolognak. Mondtam, hogy ha most hétvégén durr bele, lesz ami lesz-t játszunk, lehetnek következményei. Ő halál nyugodtan közölte velem, hogy jöjjön aminek jönnie kell. Szombat reggel így nem is foglalkoztunk túl sokat azzal, hogy közénk álljon bármi is.
Pénteken megkértem egyik kollégámat, aki szokott kártyával is foglalkozni, asztrológiában meg eléggé beleásta magát, hogy nézzük már meg, mit mondanak a kártyák. Egyből kihozta, hogy én félek azzá válni, ami szeretnék lenni, de ne fossak, mert minden adva van hozzá. Egzisztenciálisan is, mindenhonnan kapom a támogatást. A környezetem erősnek lát, kapom az erőt is, van benne is, de jól gondoljam meg, hogy használom az erőmet. Ergo jöhet az, aminek jönnie kell, nem kell agyonforognom a dolgot.
Na, hétfő reggel ez a kolléga, Zs. elsétált az irodaajtónk előtt. Majd visszajött. Elindult felém, vigyorral a fején. Én hirtelen azt sem tudtam, mi van. Kérdezi, hogy minden rendben van-e? Mondom, persze. De tuti? Ahham. Megnyugodtam? Meg. Ciklusom rendben? Hát, eddig rendben volt. Antibébi? Nem szedhetek. Erre vigyorog tovább. Közli velem, hogy nagyon gyanús vagyok neki, nagyon ragyogok. Néztem továbbra is bután rá, aztán lehullott, hogy lehet, hogy jön a baba? (Mivel ő közölte, hogy kiszúrja azt, ha valaki terhes pasi létére, és én ezt el is hiszem neki.) Nagyon belém tette a frászt! Aztán kis idővel mondta, hogy neeeem, még neeem, de nagyon közeledik. Így a fülem hallatára közölte a főnökömmel, hogy nem sokáig leszek én már velük, mert szerinte lassan megyek babázni.
És azóta ezen kattogok. Tegnap is és ma is folyamatosan terhes nők jönnek felém. Ma is metró bejárattól a lépcsőig 2. Ez kb. 1 percen belül. A boltban 2 fél évesnél kisebb baba ott vigyorog felém. Én meg ma reggel megijedtem, hogy mi van, ha igen? Ha elsőre így sikerül nekünk is? Mit fogunk csinálni? Hova költözünk? Hiszen itt nem maradhatunk, mert valszeg a tulajok közölnék, hogy menjünk, meg kicsi is a lakás. És akkor mi lesz? Hogy fogom felnevelni a gyereket? Ha párom mindig vidéken lesz, velünk mi lesz? Én ezt egyedül hogy fogom kezelni? Elég lesz a pénzünk? Hogy jövünk ki belőle majd? Mi lesz a melóval? Ha most terhes leszek, december végéig kihúzom? Biztos, hogy most jókor jönne a baba?! Aztán egy idő múlva az villant be, hogy most még ne. Én erre még nem vagyok felkészülve. És nem a fentiek miatt, hanem lelkileg! Én egy gyerekkel? Tuti összetörném, leejteném, hogy bírnám a 3 óránkénti kelést, etetést? Hogy élnénk meg? Ezer meg egy gondolat futott át az agyamon. Ergo kurvára beszartam, na. Egész délután viaskodtam magammal, szerencsére ez a 2 óra edzés elterelte a figyelmemet. Bár beugrott, hogy akkor most hasizmozzak vagy ne, mert nah...
Szóval igen, tiszta idióta vagyok és nem tudom, mit akarok igazán. Gáz, na.
Félek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.