EtTi's life

A 3. barátnőm is terhes. Most közölte levélben, hogy a 3. hónapban van, nem így akarta elmondani, de ki tudja, mikor találkozunk újra.

És hogy mit érzek most? Mérhetetlen mennyiségű dühöt, totál el vagyok keseredve. Mert úgy érzem, mindenhova betalál az a nyomorult gólya, csak hozzánk nem. Tény, hogy az elmúlt két hónapban próbálkoztunk, csodát ne várjak. Most megy ugye a hüvelykúpot tolom, ergo ez a hónap nagyjából szintén kilőve. D. szerint január-február lesz az én időm (ha ez tényleg így lesz, boszorkánynak fogom nyilvánítani):)

Ettől függetlenül borzasztóan érzem magam. Azt érzem, hogy mindenhova betalál az a kurva gólya, csak ide nem... Mintha tudná, hogy mire készülök, mit akarok, mire gyúrok, mit szeretnék, és csakazértsem. Talán elértem azt a pontot, hogy csak ezen agyalok. Mostanában kevesebb gyerekkel és terhes nővel futok össze. Egyik terhes könyvet elolvastam, a másik csak van. Valahogy nincs erőm ezen agyalni, ezt olvasni, ezzel foglalkozni. Kezdek ebbe belefáradni és fa arccal beletörődni a sorsomba. Tudom, tök fölösleges így felfognom ezt, de képtelen vagyok már máshogy nézni a dolgot. Totál össze vagyok zavarodva! Mintha az egész világ ellenem fordult volna, hogy "már pedig te nem!" és semmi magyarázat, csak ott hagy, én meg nézek hogy mi a f*sz van...

Az a helyzet, azt sem tudom, hogy viselkedjek. Szívem szerint elvonulnék a világból, de legalábbis terhes barátnőktől messze sétálnék, és hagynám magamat ezzel a kérdéssel békén. Mert így ez az egész arra emlékeztet, hogy szerencsétlen vagyok és nekem sosem lesz gyerekem... Azt sem tudom, mit fogok érezni, ha B. gyerekét meglátom. Vagy A.-ét (ő pénteken szült), vagy Sz-el találkozom, aki elmeséli a terhességét, és jajdejóleszneki, megatöbbi. És én megint csak ülök, és hallgatom a sztorikat, amihez nem tudok mit hozzá szólni. Mint mikor mindenki esküvőzött meg házat/lakást nézett..

Azt érzem, hogy az életem megtorpant egy ponton és az istenért sem tudok tovább lendülni. Lehet, hogy a személyiségem fejlődött, ezzel együtt valahol én is, de ezek a dolgok visszavetnek. Megint elölről kell kezdenem felépítenem magam. Mint mikor B. megszült. Akkor is volt enyhe kiborulásom, most is van. Akkor is fel kellett állnom a letargiából, most is muszáj lesz. De ez valahogy más... Sz-ék nem is tervezték (legalábbis nekem nem mondták), hogy babát akarnak. Tavaly még mondta is decemberben, hogy ő még nem akar szülni. Erre nesze, 4 hónapra rá terhes lett..

És most itt ülök, és bőgök, mint a kisgyerek... Pedig fel kell állnom innen... Muszáj lesz, és tovább kell mennem az úton...