EtTi's life

Nem állt szándékomban megírni ezt az összefoglalót még az idén, de nem egész 12 óra és már jövőre lesz.

Nos, a januári hónap egy nagy elhatározással kezdődött, ami a babaprojektről szólt igazán. Ekkor mondta párom, hogy mit pöcsölünk, csináljuk. Én voltam a legjobban ledöbbenve, hogy ő ezt most komolyan akarja? Igen. Komolyan. Volt egy költözés is, ami a munkát érintette. Beköltöztünk a kalitkába, aminek full üvegablaka van, ahol lehet már villantani is és a pletykákat eloszlatni. Ekkor kaptam egy szép projektet, amit egész sikeresen abszolváltam december elején.

Februárban jött ugye a másik barinő bejelentése, hogy babát vár, akiről közben kiderült, hogy PCOS. Ergo előttem a példa, hogy semmi sem lehetetlen.

Március-április a meló jegyében telt, szervezés, megbeszélések, furkálások egyvelege. Eljutottam endodokihoz, aki szerint minden rendben, jönni fog a baba. Jahm, de valszeg nem heti-kétheti 1 összebújással, de mindegy.

Májusban megszületett barátnőm, B. kisfia, nagy volt az ijedelem a terhessége alatt, de gyönyörű szép gyereket hoztak össze az amúgy sem csúnya szülők. Közben elmentem muffdokihoz, aki szintén megnyugtatott, hogy lesz gyerek.

Jött a június, a projekt kezdett bedarálni, vállalkozó dobta be a törcsit, és gyors, 4 hetes agyfaszt kapós melóval ezt a gondot is megoldottam. Volt még nyomás, nem kicsi, meg jött apu halálának évfordulója, az első. Azt is túléltük, meglepő módon vidáman.

Közben engem a gyerek mizéria teljesen beszippantott, kezdtem totál kikészülni. Erre pluszban rádobott, hogy másik barinő, A. megszülte kicsi lányát, és a harmadik nő, Sz. is kitálalta levél formájában, hogy bizony ők is már hárman vannak. És ekkor törtem meg teljesen. Azt hittem, hogy a tavalyi év volt a legfosabb évem, de nem. Az idei vetekszik vele. Teljesen magam alá kerültem, hisztiztem, hogy nekem sosem lesz gyerekem. Aztán Párom mondata vetette el bennem azt a magot, hogy ez így nem mehet tovább, segítséget kell kérnem. Elmentem hát a mostani Tréneremhez, akinél az első 10 percem bőgéssel telt el. A maradék 50-ben meg próbáltunk beszélni a miértekről. Azóta sokat változtam, sokat tudtam gondolkodni, átértékelni embereket, helyzeteket.

Augusztusban végre elszabadultunk nyaralni és én is mentem Párommal, ha tudtam vidékre. Mert hogy ő sokat melózott vidéken, és attól féltem, hogy ez a kapcsolatunk rovására megy. Nem ment.

Szeptemberben munkatársakkal voltunk hegyekben, más érdekfeszítő dolog emlékeim szerint nem történt. Meg akkor voltam ennél a csávónál, aki megnézte a csillagaim állását születésemkor, hogy mi a szitu. Kaptam hideget-meleget, szülőkről is, csakis a kemény igazságot. Amit nyilván nem biztos, hogy ki tudok deríteni, meg aput el kéne engednem végre, de kurva nehéz ám... A felvételt még nem hallgattam vissza, de biztos, hogy a jövő év legelején felfújom magam és számot vetek-ismét.

Október is viszonylag pörgős volt, munka terén legalábbis, sokat éjszakáztam, mentem, csináltam a dolgokat. Eljutottam egy jó endodokihoz, aki kimondta végre, hogy mi is a bajom. A PCOS/IR mellett még PM alulműködésem is van. Ezért hideg a lábam, bár a libidóm helyrejött, de azóta még jobb. Hiába, a gyerekhez a rendszeres szex is kell.

Aztán jött november, ami már a párkapcsolatra is kihatott, nem is kicsit. Akkor éreztem először, hogy valami nem kerek, baj lesz. Hát ez hónap végére ki is jött, de lehet, december eleje is volt már. Akkor megint bombákat kaptam a nyakamba, pedig a gyerek téma során egész jól kezdtem állni, a Trénerem szerint is nagyon jó úton haladok és igazából már fel vagyok készülve a babára. A Dokim szerint is már csak a pajzsmirigyemet kell kezelni és higgyem el, jó lesz. Hiszek benne. Amúgy mostanában pont azt röhögtem, hogy mekkora lenne már, ha a rombolós hónapomban jönne össze a baba. Mert decemberben nem kíméltem magam: forralt borozás, sörözés, pálinkázás, nulla diéta, és még rá is gyújtottam. Hát igen. És a Párom sem fogta vissza magát, hasonló rombolást végez ő is, csak ő most az elmúlt 3 hétben. Egy héttel vezetek:) Ettől függetlenül kegyetlen volt a december, azt hittem tényleg csomagolok és lépek le innen. Azt hittem, hogy a párkapcsolatom is kukázva lesz, mert ez alatt az idő alatt is kaptam mindent, amit csak lehetett.

Szóval most itt tartok, sok bombát dobtak le rám, hol az égiek, hol más, hol én saját magamra. Sokszor megsemmisültem, sokszor meghaltam és sokszor akartam világgá menni, de még itt vagyok. Ha értékelnem kéne az évemet, azt mondanám, hogy olyan volt, mint egy hullámvasút. Voltak nagyon szép pillanatok, napok, és voltak kegyetlenek. Nem is baj, így szép ez. Az is biztos, hogy sokat változtam és fejlődtem. Sokkal nyugodtabb vagyok, ritkábban kapom fel a vizet, egyre jobban nyitok a világra, aminek kézzel fogható eredménye is van, mondhatom már azt, hogy 2 ember személyében is. Pedig barátfelvétel már régóta szünetel nálam. De van ez így néha.

És hogy mit tervezek jövőre? Első körben azt mondanám, hogy igazából semmit. Mások körben megy azt, hogy gyereket szeretnék. És valamiért még mindig bennem van az az érzés, hogy valami történni fog, valamikor, nem tudom hogy jó-e vagy rossz, de lesz valami, ami az én életemre is hatással lesz. Lehet, hogy terhes leszek, és a jövő hónapban már pozitívat tesztelek, lehet, hogy nem, fogalmam sincs. De valami lesz. Örülnék, ha eljutnánk Londonba a Párommal, már régóta szeretnék elmenni, lehet, idén el is jutunk. Más hirtelen nincs.

Nos, akkor ismét mindenkinek B.U.É.K. meg egyéb nyalánkságok, senki ne törje össze magát ma, kell minden végtag jövőre is!

Pápuszi, see you in 2015! :)