EtTi's life

Tegnap eléggé mélypontra kerültem. Beszéltem párommal, barátnőmmel, egyik kedves barátommal, aki mellesleg kollégám és pasi is.

Elég sok mindenről lehet beszélgetni vele, pedig pasi. Tudja, hogy mi a dörgés velem, és hogy mennyire ratyin bírom érezni magam ilyenkor. Gondolkodtam, hogy miért is sokkolt ennyire ez a hír? Azért, mert eddig azt mondták, hogy ők bizony nem akarnak még gyereket? Hogy a lány férje simán lebálnázta az akkor terhes barátnőmet? És rá két hónapra az ő felesége lett terhes és hamarosan ő is bálna lesz? Vagy csak szimplán úgy érzem, hogy nőként nulla vagyok, mert itt küzdök és azt érzem, nekem bizony sosem lesz gyerekem?

Aztán egy órás bőgés után úgy döntöttem, hogy elég volt magamból és a gyerek mizériából. Fogtam azt a két könyvet, amiből eddig csak egyet olvastam el, fogtam az összes óvszert és terhességi tesztet, ami a lakásban van, és elraktam szem elől. Jó messzire, hogy ne is lássam, ne is akarjam elővenni. Ezen felül az ilyen fészbúkos csoportokat sem akarom követni, mert elég volt.

Mert érzem, kezdek bekattanni. Nem akarom, hogy az életem e körül forogjon. Pedig vannak még vissza meccsek, amiket magamban le kell tudni rendezni, és tök szívesen megyek a másik két barátnőm gyereket megnézni, de ez, hogy az elméletileg legjobb egyetemi barinőm, akivel igazából nem olyan felhőtlen a kapcsolat (bár sosem vesztünk össze, de eléggé le szoktuk egymás fejét szarni), levélben jelenti be, hogy terhes és még aszisztáljak ehhez a történethez... Eléggé szép nagy gyomrost kaptam tegnap, bár szerintem erről neki fogalma sincsen.

Nem hiába nem akarok én az orvosokról, eredményekről, kezelésekről, vérvételekről, ultrahangokról beszélni. Mert nem. Mert ez az én dolgom, és kurvára nem akarom, hogy itt sajnáljanak folyamatosan, hogy szegény lány, itt küzd a gyerekért, de hát még sehol semmi...

Párommal is tegnap beszéltem erről, hogy eredeti koncepció az ősz volt, hogy akkor vágunk bele igazán a lecsóba, addigra dokik is nagyjából meglesznek megatöbbi. Szóval úgy fest, hiába akarom én ezt előrébb hozni, csak kell az az ősz... Talán azért is jó, mert én is lehiggadok, elengedem ezt az egész terhesség-gyerek-kétcsíkos teszt dolgot. Nem egyszerű, azt azért hozzáteszem, de eléggé rajta vagyok a dolgon.

Végleg elzárni sem akarom a csajoktól magam, de szívem szerint eltűnnék egy kis időre, hogy csak én legyek és ne a gyerekekről halljak állandóan. Mert ha találkozunk, akkor mit fogok hallani? Csak azt, hogy a gyerek mennyit eszik, melyik pelus a jobb stb. És nem biztos, hogy én erről akarnék beszélni. Megfigyeltem, akárhányszor beszéltem a két szült csajjal, mindig csak a gyerekről beszéltünk. Ami persze tök normális, de velem teljesen más dolgok történnek, mint velük. Én járok dolgozni, és tolom a felújítást, csinálom az edzést stb. Nekem máshol tart az életem...

De ebbe bele kell nyugodnom. És hogy a kollégámat idézzem: ez nem lóverseny és ebben teljesen igaza van. A gyerek tudja, mikor kell jönnie, és én azért reménykedem abban, hogy ez a csoda jövőre meg is érkezik hozzánk. Azt hiszem, azon a 100.000.000. szoros napon megint tudom, mit fogok kérni:)