Zajlik az élet szerencsére, ma sem unatkozom, meg az elmúlt pár napban sem.
Hétvégén ugye Párom baráti társaságát sikerült kicsit közelebbről megismernem. Haza mentünk 5-en, jött a testvére is. Tudni kell, hogy annyira nem kedveljük egymást, de ez csúnya szó, inkább mondom azt, hogy más az érdeklődési körünk. Eléggé be volt feszülve az odafele úton, egyből magamra is vettem, hogy tuti az a baja, hogy ott vagyok. Aztán úgy voltam vele, hogy nehogymár miatta legyen nekem is fisfos kedvem, szóval én próbáltam figyelmen kívül hagyni az ő szenvedését. Az anyukájával meg a tesóval Pároméknál végül egész jól elbeszélgettünk, talán egyszer ez a kapcsolat is normalizálódni fog. Mondtam Páromnak, hogy elmennék Aggtelekre, mert sosem voltam, hát persze anyuka is egyből jönni akar... Amúgy mindig ezt csinálja: kitalálunk a környéken kettesben valami programot, anyu is bejelentkezik, hogy jönne. Na mindegy, talán túlélem.
Az este jól sikerült, bár először nem tudtam, kihez szóljak, meg most ki kivel van. A végére egész jól feloldódtam én is, két apuka sztorijait hallgattuk Párommal. Tök jó volt őket hallgatni, hogy ők a terhességet és a gyereknevelést hogy élik meg. Az egészben az tetszett, hogy úgy kezeltek minket, hogy hamarosan mi is szülők leszünk, és megint előjött az az érzés, hogy hagyjuk már ezeket a ronda rövidítésű nyavajákat, hát mi ez nekem? És teljesen természetesnek vettem, hogy én bizony hamarosan szülni fogok. És pont.
Másnap eléggé feszült volt a hangulat, mert mondjuk alig aludtunk meg egyebek. A hét szokásos módon telt eddig, ma meg holnap megint éjszakázom, azt ha összejön szombaton gyereknézőbe megyünk. Ha nem, akkor majd máskor.
A legjobb az egészben, hogy szombaton volt egy kismama vendégem, 28. hétben járt, az esti társaságban meg szintén volt egy kismama, ő 12. hétnél tartott. Ez nemrég esett le, hogy már megint vonzom a terheseket, anyákat, gyerekeket, és megint észrevettem, hogy legalább 1 ilyennel naponta találkozom. De élvezem.
Barátnőm, Sz. meg egyre kevesebbszer jut eszembe. Igazából úgy kezelem, mintha nem létezne számomra. Nem hergelem magam rajta, négyesben sem kívánok velük programot szervezni. De ez még a jövő zenéje.
A dokilátogatáshoz elkészítettem a kis táblázatomat a hormonjaimmal, szerdán megyek ide a kórházba, pénteken meg a másikhoz. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a két doki miket fog mondani, meg az új doki is, ha végignézi a leleteimet. Biztos, hogy sokat leszek majd bent nála, de nagyon érdekel az észrevétele, meg hogy mit hogyan lehet megoldani.
Még mindig az az érzésem, hogy a pajzsmirigyem kezelésével én is rendben leszek és aztán tényleg nem lesz visszaút:)
Ja és egy kis örömhír is: jógán végre elérem a lábujjaimat nyújtott ülésben:) Eddig csak a lábszáramig jutottam el, ott indultam augusztusban. Azt hiszem egész jó haladás ez, talán decemberre már nagyon jól fog menni az egész:)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.