Lassan itt az ősz vége, bár az időjárás nem ezt mutatja, és lassan kezdődik a tél... Ismét változás... Azt hiszem ma kicsit átszellemült lesz a posztom, bár majd még meglátom. Nem fogom elmesélni, hogy mi történt velem az elmúlt fél hétben, mert gyakorlatilag ugyanaz, mint eddig: meló, Ati, rohangálás. Na jó, csütörtökön befigyelt egy Fridge is, de kb ennyi. Hétvégén meg sétálni voltunk, a szombatom meg egy jól bevált, régi, punnyadós szombat volt sok-sok sorozat résszel. Mert ugye azt is be kell pótolni valamikor.
Változás... Mondhatnám azt, hogy az elmúlt hónapban kb 360 fokot fordult az életem. És mondom is. Találkoztam egy pasival. Azt hittem régebben, hogy sosem fogok tudni újra szeretni egy pasit. De tévedtem. Napról napra, egyre jobban és jobban. Néha megijedek saját magamtól, a gondolataimtól és érzelmeimtől. Néha annyira intenzívek, hogy azt leírni nem lehet! Mikor szinte bele akarsz bújni a másik bőrébe, de persze tudod, hogy esélytelen, de te mégis próbálkozol a lehetetlennel... Hát most itt tartok. Nem egyszer megfordult a fejemben, hogy milyen lesz majd vele összeköltözni, együtt kelni és együtt feküdni, együtt főzni, együtt sírni és nevetni. Bár még sok szituációban nem láttuk egymást, de úgy érzem, hogy Ő az, akit mindig is kerestem magam mellé. Igen, tudom, túl korai ezt kimondani, de... Azt hiszem lehet ezt azért érezni. Viszont félek mélyebben beleélni magamat ebbe, mert mi van, ha ez csak egy remek álom, és ha valaki felráz, akkor vége lesz, nincs tovább? Annyira meguntam már a keresgélést, hogy megleljem azt, aki kiegészít, olyan mint én de mégsem, aki elvisel a hülyeségeimmel együtt és én is őt... Talán most megtaláltam azt a valakit, aki a legesélyesebb a Nagy Ő címre... Most ezt így érzem... És nem akarom hogy ennek vége legyen! Mert nem! Múltkor azt álmodta, hogy elveszít és megijedt, mikor nem talált reggel maga mellett (csakazért, mert én jópár km-rel arrébb álmodoztam vízszintben:), és rájött hogy belebetegedne, ha elveszítene. Aztán elkezdtem gondolkodni azon, hogy vajon milyen gyorsan következne be ez? Mi kéne hozzá? Elég nehéz viszonylag elüldözni engem, viszont nagyon egyszerű dolgokkal meg lehet ezt tenni... Pl ha megcsalnak. Emlékszem anno, mikor a Jogásszal merült fel az, hogy összeköltözünk, szinte belehülyültem a gondolatba... Meg az egész dologba, hogy vele, együtt, egy ilyennel.... Ahogy erőltette magát rám, ok nélkül féltékenykedett, még a barátaimnak sem akartam bemutatni, mert nem. Most meg simán ment a dolog, sőt, akartam hogy megismerjék! Érdekes ez az egész... Töketlennel is kell majd találkoznom. Valszeg hozzá lesz csapva a könyvbizniszbe egy sörözés is. De hogy miről fogok vele beszélni? A pasimról? Arról hogy vele mi lehetett volna? Vagy miről? És mit mondom a pasimnak? "Szia, elmegyek találkozni azzal a gyerekkel, akihez én hülye fejemmel kimentem csehbe, és reménykedtem, hogy összeszedi magát és végre lép?" Valszeg majdnem ezt... Ebben a tekintetben, hogy most Töketlenünk is itthon van, nem igazán változtak érzelmeim iránta. Mármint ami eddig is volt... Hogy egy pöcsfejnek tartom, egy töketlennek... Érdekes lesz ez a sörözés, az biztos...
Egyet viszont tudok: Gépészem kell még jó ideig, akármi is lesz... Szeretem...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.