EtTi's life

Na, már lassan fél éve egy betűt sem véstem ide, bár szerintem ez a blog már csak a saját kis szófosásaimnak ad remek felületet:) De nem baj, mert itt írom le amit amúgy meg lapra írnék, de az lassabban megy, mint ez.

Szóval, eltelt a 2011-es év, volt benne rossz és jó is, az arányt most meg nem mondom, de az biztos, hogy nem volt egyszerű. Szerencsére a nagyobb bajok megoldódtak majdnem úgy, ahogy akartam, sokat le kellett nyelnem (jöttek a remekebbnél remekebb pofonok), de sebaj, mert mint tudjuk: ami nem öl meg, az erősít. Na, szóval most itt tartunk...

És van 1 kib*szott nagy dilemmám, amitől egyszerűen nem tudok szabadulni. Aki ismer, az tudja, hogy már viszonylag régóta aerobikozok, vagy legalábbis mozgok valamit, ha nem is minden nap de megyek, ha kell. Nos, ez a mozgás állapot ott tart, hogy egyetem vége óta szinte minden héten 2szer (van mikor akár 4-5ször is) gyúrok. Én csak így hívom a dolgot. Szóval, egyre jobban belejöttem ebbe az ugrálásba. Néha órákon azon kaptam magam, hogy én vajon milyen lennék edzőnek... Ez egészen addig fajult, hogy találtam tanfolyamot (ahhoz ugye sulit), fel is hívtam őket, körbejártam a témát, eljutok mindig a "Jelentkezés" oldalig, de ONNAN NEM JUTOK SOHA TOVÁBB!!!!! Egyszerűen valamiért nem megy az, hogy kitöltsem... És rá kellett jönnöm, hogy félek... Félek attól, hogy mi van, ha nem fogom bírni a tanulást... Meg hogy már szerintem öreg is vagyok. Meg hogy én ehhez kevés vagyok. És igen, itt jön az, hogy nincs önbizalmam. És tényleg nincs! Nem hiszek saját magamban, hogy márpedig én erre képes vagyok. Várom a JEL-et, hogy végre rájöjjek, hogy mit tegyek vagy mit ne, induljak neki vagy sem, vagy mit is csináljak, de csak valami kis aprócska jelzést adhatna már onnan fentről valaki... Akkor talán egyszerűbben menne a dolog... Állandóan ez jár a fejemben. Atesz simán el tud képzelni edzőként, Anita is. Sőt, még itthon, mikor ugrálok mint hülyegyerek és izzadok mint k*rva a templomba, és átjár a lelkesedés, akkor elhiszem magamról, hogy ezt kisujjból kiráznám. Nem érdekel sem a tanfolyam díja, sem az, hogy hiányoznék óráról (mert erről is biztosítottak, hogy mindent meg lehet oldani, ami persze tényleg így van, meg felnőtt emberek vagyunk, mindent el lehet intézni), viszont az, hogy ha nem bírnám... Az padlóra zavarna... De nagyon... Amikor fent az önbizalmat osztogatták, én biztos hiányoztam a sorból, mert nekem aztán nincs ilyen. Nulla... Pedig lehetne... Kellene az a fránya önbizalom, hogy belevágjak, de honnan akasszak le 8 nap alatt ilyet? Ááááááá!!!!!!!!!!! Sosem lesz ennek vége! Éjjel-nappal ez jár a fejembe, hogy jelentkezz, te marha, képes vagy rá! És persze megszólal a másik oldal, hogy mi van, ha nem? És pont ezt a kérdést nem lenne szabad feltennem magamnak... De hát én ilyen idióta vagyok... Remélem a következőkben tényleg megvilágosodok és eljutok egyről a kettőre. Bízom benne, hogy az Univerzum is így gondolja, hiszen nem véletlen jött ez nekem.....

Ennyi.