EtTi's life

Lassan 1 hónapja nem pötyögtem semmit, igazából annyi minden történt, és nekem is helyre kellett tennem pár dolgot. Valójában az egyik legnagyobb dilemmám a család... Úgy érzem, rettentően meg akarnak változtatni, vagyis nem változtatni, csak a régi énemet akarják viszont látni. Ami nem fog menni. Azt látom magamon, hogy egyre inkább nem hagyom magam lenyomni másokkal szemben és ez vonatkozik a családra is. És ez nem tetszik nekik. Egyre jobban és könnyebben túl tudok lépni dolgokon, bár azért az elmúlt 1 hónapban elég nehéz volt. A család nem szereti a páromat, ami számomra borzasztó. Anyám a fejemhez is vágta, hogy nem mentem haza 3 hónapig, mintha nem tudta volna, miért nem. Úgy csinált, mintha direkt tettem volna. Kicsit talán ez is benne volt, de tudom, hogy ha hazamegyek, egy betűt sem tanultam volna. Ami elég nagy luxusnak számított volna.

A tesómmal is szintén összebalhéztam, mert rohadtul bele akar szólni a dolgaimba, most kezd neki tanácsokat osztogatni, amikor igazából nincs szükségem rá. Viszont azt látom rajta, hogy borzasztó módon anyagias lett. Mikor közölte, hogy szerinte én jobban állok anyagilag, mint ők, akkor kicsit felfordult a gyomrom. Néha emlékeztetni kell őt is, hogy anno ennyi idősen hol tartott, mije volt, és nekem mim van. Ezt szeretik alapjáraton elfelejteni az emberek. Gyász!

Sokat emésztettem magam, mi lenne a helyes taktika, de úgy döntöttem, hogy továbbra is heti 1szer legalább felhívom anyámat/apámat/tesómat, megkértezem mi a helyzet velük, ha kérdeznek, válaszolok, de a magánéletem tabu. Ha valamira kíváncsiak velünk kapcsolatban, majd megkérdezik. Borzasztó ez a hatalmas ellenségedkedés párom irányába, pedig azért ha jól végiggondoljuk a helyzetet, a mi családunk sem annyira mintapéldánya a familiának. Csak ezt szintén szeretik elfelejteni....

Az egész helyzet már ott tartott, hogy segítséget kértem szakembertől. Igen, felvállalom, hogy agyturkászhoz járok, és igen érdekes dolgokat tudtam/tanultam meg saját magamról már egy alkalom alatt... Bár úgy érzem, hogy ez az egész edzősködés sok mindenre megtanított nem csak az emberekkel kapcsolatban, hanem magammal szemben is. Kicsit másként látom a világot, talán már nem feszülök bele mindenbe annyira, mint régen. Bár elég nehéz ezt levetkőzni és nem hajtani, hogy minden menjen, de egyre több mindenre legyintek. Más is látja, bár ők szerintem csak a beletörődésemet látják dolgokkal kapcsolatban. Főleg ha melóról van szó. Ja, hát persze, ez a másik kedvenc témám:) Annyira vidám híreket hallok vissza magamról és legfőképpen a magánéletemről, hogy lassan magamhoz nyúlok:):):) Azért szeretném 1-2 ember fantáziáját magaménak tudni, mert olyan sztorikat rittyentenek össze fél szavakból, hogy még én is megirigylem őket. Pedig azért engem sem kell félteni...:) De ilyen összeesküvés-elméleteket is ritkán hallok, hogy ki, miért, mikor, hogyan, hányszor, kivel, minek stb...:) Már gondoltam arra is, hogy külön szappanoperát kéne forgatni *é*á*é címmel, vagy valami hasonlóval, mert ez simán mehetne az Éjjel-nappal Budapest helyett:) Vagy a Dallas helyett. Mert aztán ott is kavarnak ám, mint a fagyigép. És az ottani szerepeket is simán ki lehetne osztani. Van is jelöltem a Jockey szerepére, bár minden tiszteletem az övé, jó színész volt, R.I.P.!

Na, de végre, hosszú idő után elértem azt, hogy napközben, melóhelyen (!!!!!!!!!!) jó kedvem van. Nem tudom, hogy ezt a tegnap délutánnak/estének tudhatom be, vagy annak is, hogy más férfi is felfigyel rám, ami valljuk be, elég jó érzés. Kicsit most megint Nőnek érzem magam, nem mintha a másik felem ezt nem adná a tudtomra naponta többször is, mindenhogy (kuncogok:), de azért ha tök ismeretlen hímnemű is felfigyel rám, az azért a nemlétező önbizalmamat igencsak megdobja:) Röviden: jó érzés ez, na. Melyik nőnek nem lenne az?! Most őszintén?! Viszont természetanyánk csak nem akar beköszönteni, és sztem ma is előveszem a Pasit, hogy akciózzunk már, megint:)

Röviden ennyi:):)