Kedd óta szabadságon vagyok. Eléggé ki vagyok fáradva, első nap 13 órát aludtam és még tudtam volna horpasztani, de hogy néz az már ki, hogy 28 éves fejjel egész nap pizsiben közlekedek és nem dugom ki az orrom hegyét sem a lakásból?
Keddre terveztem a beutaló kérését a házi orvostól. De persze nem jutottam el. Majd csütörtök délelőtt. Na, ma sem jutottam el...
Tegnap délután összebújtunk egy kicsit Atesszal. Igazat megvallva viszonylag ritkán vagyunk együtt, persze ez kinek mit jelent. Aztán mindig rájövök, hogy de jó dolog is ez. Mi nem szoktuk elhúzni a dolgokat, én szeretem, ha úgy istenigazából magáévá tesz. És ő boldogan meg is teszi. Védekezünk. Gumival. Mindig én húzom fel, ő ezt szereti látni/nézni, nem tudom, ő biztos tudja. Aztán tegnap bevillant, hogy én mennyire utálok ezzel vacakolni. Hogy esetleg lehetne anélkül. Aztán bevillant, hogy mostanában lesz peteérésem (de lehet, hogy pont ma van, mert érzem a fészkeimet odabent, de lehet, hogy halózok), és a spermák 3 napig életképesek odabent, ergo ha nekem 20-ra van peteérés, és tegnap volt 18 akkor simán összejöhetne valami. Vagyis valaki. (amúgy a Jónás-naptár szerint is mostanában kellene gyakorolnunk élesben, hogy összejöjjön a baba)
Aztán rájöttem, hogy félek. Félek attól, hogy elsőre összejön. Mert valamiért azt érzem, hogy nincs kizárva. Hogy az ilyen mindig akkor következik be, ha nem számít rá az ember. Jó, persze, ez gyerekgyártás, de akkor is... Ismerem magam, amikor csak úgy belecsapok valamibe, hogy lesz ami lesz, én lepődök meg legjobban, ha összejön. És ezen filóztam ma reggel is, hogy nem jutottam el a dokihoz.... Hogy mi van, ha azért halogatom ezt az egészet, mert addigra már olyan tényleg nagyon komolynak tűnik az egész? Mert doki, onnan beutaló, onnan vizsgálatok, onnan esetleges kezelés, és onnan jöhet a baba? Olyan... nem is tudom hogy fogalmazzam meg... Egyszerre félelmetes és örömteli az egész, hiszen van egy férfi, jó, Férfi, így nagy betűvel, akitől gyereket szeretnék, aki a kettőnk szerelmének a gyümölcse, de közben be is vagyok fosva, hogy biztos, hogy most kell jönnie? Nem kéne még egy kicsit várni? Mondjuk szeptemberig? Mert addig kéne meg dolgozni, egyenesbe hozni a dolgainkat, meg egyéb? Érdekes... Remélem egyszer tényleg el tudom engedni magam és nem leszek beszari:)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.