És túl vagyok a doki látogatáson. Nem mondom, hogy hű, de nyugodtan aludtam aznap éjjel... Mert mint egy zombi, úgy néztem ki.
Elég korán bekerültem, gyakorlatilag ketten voltak előttem, és ők is elég gyorsan végeztek. A dokinő egy tök értelmes, szimpatikus nő. Felvette az előzményeket, elmondtam, miért jöttem. A leleteimet már előbb megkaptam, és ahogy végignéztem feltűnt, hogy mindegyik érték a határon van. És ezért még megnéztem vagy 5-ször. És még mindig ugyanazt láttam.
A dokinő végigmondta, hogy mi az, ami szembetűnő lehet. Az LH:FSH arányom nem 1:1, mert annak kéne lennie, de mondta, hogy nem akar ehhez hozzányúlni (ez most 1,18), progeszteronom is jó (pedig azt hittem, azzal baj lesz, tekintve a mostani ciklusaim meglétét, és az egy hetes felvezetést), tesztoszteronomra meg rá sem ismerek. A progeszteronom viszont a luteális fázisban megemelkedett, szóval azt is termelek (ez kell a baba megtapadásához). Ő annyit mondott, hogy a laborjaim alapján nem adna semmilyen gyógyszert, de mondta, hogy szedjek D-vitamint, illetve Inofolicot. Ez majd akkor kell, amikor már tényleg ezerrel a babán leszünk. A folsav meg amúgy is kell...
És a kedvenc mondatom tőle: "Nem látom akadályát a gyereknek!". Ez a mondat a buszon végig ott lebegett, kúszott a fejemben, hogy akár simán, természetesen is összejöhet a mostani életmódom betartása mellett.
Emlékszem, anno mennyire rossz volt mindent átvariálni, ráállni a napi 4-5-szöri kajálásra, a durumtésztára, barna rizsre, a natúr teára, a cukor nélküli kávéra (édesítő azért kell bele), a sok gyümi salira, házilag összedobva... Sosem hittem azt, hogy ennek lesz eredménye, és az Avivának. Lehet, hogy utóbbinak nincs akkora szerepe (most jutott eszembe, hogy ma kellett volna, de átteszem holnapra), de azért a 32-34 napos ciklusaim megvannak (aszonta a dokinő, hogy ez tök jó!).
Szóval, már csak nekem kéne végre elhinnem, hogy a lehetetlen nem létezik, és igenis, egyszer leszek anya, és jó anya leszek, aki szereti a gyerekét. Nagyon sokszor eszembe jut a családom "Nem tudlak anyaként elképzelni!" mondata. Borzasztó, hogy ezt kapom, pedig ha tudnák, hogy mennyire szeretnék majd gyermeket. Akár kettőt is! Én sem gondoltam magamról, hogy agyilag valaha az anyaságra fogok vágyni, hogy ezzel fogok kelni és feküdni. Már csak arra kell figyelnem, hogy ne akarjam görcsösen, és ne adjam fel már az első hónapban, ha nem jönne össze. Tudom, hogy sokat kell még küzdenem, és ennek meg is lesz az eredménye. Csak a környezetemből jövő negativitást és pesszimizmust kell kizárnom, és akkor én is jobban leszek lelkiekben. És el fogom hinni magamról azt, hogy én is anyának való vagyok...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.