EtTi's life

Eltelt 8 év. 8 éve már, hogy csodával határos módon, de mondhatnám, hogy szimplán a mázlinak köszönhetően még élek.

8 éve ilyenkor még szinte semmit sem sejtettem. Aztán március 20-án este, 2006-ban, minden megváltozott. Akkor döbbentem rám, hogy én is halandó ember vagyok, aki megbotlik, akire rá kell parancsolni, hogy vegyen vissza, nézze máshogy a dolgokat. Mindig mondják, hogy ok nélkül semmi sem történik. Hát engem így figyelmeztettek.

Anno, ha nem műtenek, most nem készülnék ünnepelni. Nem lennének terveim, nem küzdenék, nem háborúznék folyamatosan, hol magammal, hol a környezetemmel. Nem találkoztam volna azokkal az emberekkel, akikkel kellett, hogy találkozzak. Mert mindenkitől tanultam valamit.

Érdekes így visszagondolni arra az időre. Akkor még teljesen másképp gondolkodtam, másképp éltem. Mondhatnám azt is, hogy felelőtlen 20 éves csitri voltam, aki halhatatlannak hitte magát, aki a tanknak is nekiment volna, mert tudta, hogy simán legyűri a monstrumot. Ma már inkább megkerülném:)

Ma teszt volt, lent a föld alatt. Eszembe nem jutott volna, hogy évforduló közeleg, egészen addig, míg a láthatósági mellényen szereplő dátumon el nem időzök. Ott esett le, hogy mi is lesz holnap. Azt hiszem minden embernek kell egy ilyen fordulópont, ami padlóra zavarja.

Sokat küzdöttem akkor az énképemmel, azzal, hogy megváltozott a testem. Az, hogy van két heg, ami nem túl szép, de mára elfogadtam. Először gyűlöltem az egészet, sajnáltam magam, hogy így jártam. Az önbizalmam a béka segge alatt van és volt alapból, na erre még ez is rátett. Kellett idő, mire megbékéltem a helyzettel. Beszélni nem nagyon beszéltem róla, sem a családban, de emlékeim szerint a barátokkal sem. Magamban próbáltam feldolgozni, ami lassan, de talán sikerült. Aztán beütött a PCOS, ami szerintem már akkor is volt, csak senki nem mondta. És én sem foglalkoztam az elhúzódó ciklusaimmal.

Erről jut eszembe, hogy pont most olvastam egy celebről, aki nem régen szült, és nagy nehezen esett teherbe, hogy ismét babát vár. Örültem vele, még ha nem is ismerem. De jó tudni, hogy sikerülhet és igenis fejben dől el.

A másik öröm és boldogság hírem magamnak, hogy a ciklusom felvezető 4 napig tartó mókája, ami már másfél éve elkísér, lerövidült 2 napra. Hogy most ez a folsav+inozitol kombónak, és a hozzá szedett C, D- és E-vitaminnak köszönhető, nem tudom. De annak is örülök, hogy a mostani ciklusom 31 napos! Ilyenkor látom magam előtt a célt, a közös gyermekünket, akit reményeim szerint jövőre már a szívem alatt hordhatok. Bár lehet, hogy a páromat már kiakasztom ezzel, de múltkor megkérdeztem tőle, hogy most őszintén mondja el, ő mit gondol erről. Neki az volt (még mindig) a válasza, hogy felőle jöhet! Persze azt is hozzátette, hogy nem biztos, hogy ez a megfelelő pillanat, de ő fel van rá készülve, hogy jöjjön a baba.

Én még... hezitálok. Bár hétvégén babáztam párom kollégájának a 10 hónapos lányával. Érdekes volt. Kicsit rá kellett erre hangolódnom, gondolok itt arra, hogy hogy a tökömbe fogjam meg a gyereket meg most mit gügyögjek vele, de nagyon tündéri volt! Nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen érzés. Amikor egy tökmagot fogsz a kezedben és telibe vigyorog rád, mert te is telibe vigyorogsz rá és szimpik vagytok egymásnak. Nagyon cuki volt. Na, akkor éreztem azt, hogy én is el tudom magamat képzelni anyaként, hogy szeressek egy gyermeket, felneveljem, védjem mindentől. Azt hiszem, hamarosan a sajátomat fogom dajkálni:)