Izgalmas hétvégén vagyok túl, tele élménnyel, ami mind pozitív és negatív is.
Tegnap elmentünk babát nézni. Próbáltam teljesen pozitívan átélni a dolgot, hogy egy babát fogok majd a kezemben. Féltem, hogy mit fog ez belőlem kiváltani, vajon össze fogok-e törni vagy abszolút jól fogom ezt megélni.
Hát utóbbi jött be! Nagyon nagy élmény volt végignézni, ahogy a barátnőmből, B.-ból lányból először nő lesz, majd anya. És innen is köszönöm neki, hogy anyaság egy nagyon kis szeletét így végignézhettem. Láttam, ahogy bánik a fiával, totál kisimulva, nyugodtan beszélget vele, semmi para, semmi idegesség. Láthattam, hogyan cserél pelust, teszi tisztába a gyerkőcöt, hogyan eteti. És mindemellett figyelt is rám, lehetőségéhez mérten.
Most innen úgy látom, hogy elég jól lehet ezt így csinálni, kezelni. Mondta is, hogy ha az anya nyugodt, a baba is az. A baba mindent megérez. Mikor először átadta nekem, hirtelen megijedtem, hogy jaj, összetöröm. De nem. Ott bújt hozzám, kaja utáni kómában volt a kicsi, nagyon vidám volt a pilledését megnézni. És kép is készült:) Nagyon tetszett, ahogy vigyorog, ahogy ásít, egy kisbaba reakcióit látni. Én teljesen elolvadtam:) Nem gondoltam volna, hogy valaha felélednek bennem az anyai ösztönök, de előjöttek, bizony:)
Viszont beárnyékolta az a dolog a vasárnapot, hogy a másik csajszival, aki már anyuka, hogy az ő kislányával lehet, hogy bajok vannak:( Már a szülése sem volt egyszerű, vért is kapott, mert rengeteg vért vesztett, 10 órát vajúdott, és a méhlepény is másfél óra alatt lett meg. Aztán a doki szerint a kislány besárgult, de mégsem, és most az a legújabb történet, hogy lehet, Down-kóros. Mindezt abból, hogy a kezén az egyik vonal 4 ujján megy át, és ez a Down-szindróma egyik jele. Szegény lány, tökre be van stresszelve, szerdán mennek vérvételre, hogy megnézzék, igaz-e, amit a doki mond. Én most úgy érzem, hogy a doki csak biztosra akar menni, és mondtam is, hogy nehogy gúglizzanak, mert csak rosszabb lesz. Sírt is... Én is majdnem... Pedig ő aztán megérdemli, hogy boldogok legyenek. Nehezen jött össze a baba, ő is PCOS, mint én.
Nem kívánok a 3. barinőmet, Sz.-t elszidni, de neki bejött az élet. Nem tervezett baba összejött, ház, kocsi: pipa, hitel nulla, külföldi út: pipa, gondtalan élet: pipa. Ahogy A. is mondta, mindig oda szar a kutya, ahova nem kéne. És tényleg. Neki is mondtam, hogy most úgy érzem, Sz.-ről nem akarok hallani. Kötelező gyereklátogatásra elmegyek, de ennyi. Mocskosul szíven ütött ez a dolog, ezt mindkét lánynak mondtam. A. is mondta, hogy eszükbe jutottam, hogy vajon mit érezhettem. Hát szerintem A. pontosan tudja, mert ő is ezt érezte anno.
B. mondta, hogy ne adjam fel. Anyukájának 2 évig nem jött össze a 3. gyerek, másik csajszi 8 hónapig próbálkozott a párjával. Párom kollégája fél évig gyúrtak babára, A.-ék 1 évig. Ergo semmi sincs veszve. És most azt hiszem, kezdem elengedni ezt a témát. B. akart adni egy könyvet a terhességgel kapcsolatban, mondtam neki, hogy most ne. Nézett rám kérdőn, mondtam, hogy majd akkor, ha jön a baba. Elmondtam neki, hogy most kicsit félre akarom tenni ezt a dolgot, mert érzem, kezdek bekattanni. Megértette.
Még mindig úgy gondolom, hogy jövőre én szülni fogok, idén meg még terhes leszek. Kell az a pihi, ami két hét múlva indul, hogy kicsit lenyugodjak. És utána újult erővel állhatok neki a dolgoknak:)
Jahm, és 31-én százmilliószoros nap lesz;)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.