EtTi's life

Ma sem unatkoztam. Elkezdtem 2 hetes szabimat tölteni, kapásból az első napra 4 dolgot zsúfoltam be.

Szombaton lementem párommal Püspökladányba. Őszintén szólva, marhára nem volt ktedvem, de csak akartam vele egy kis időt tölteni, hát mentem. Mostanában nagyon nincs hangulatom semmihez sem... Amit nem értékelek, mert én nem ilyen vagyok. Aztán benéztünk anyósjelölthöz. Ő egyből azzal kezdte, hogy mintha vastagabb lennék. Amúgy mindig ezzel jön, de most mit tegyek, ha egyszer sportolok? Nem leszek nádszál sosem, nem az a típus vagyok, így meg pláne nem.

Vasárnap nyugiban telt el, körbenéztünk pár helyen, majdnem vettünk karikagyűrűt, egész jó áron láttunk tök egyszerűt. De ez még odébb van..

Ma elnéztem reggel pajzsmirigy UH-ra. Nos, a leletem csont negatív, semmi bajom így. Ennek örülök.

Aztán 10-re volt egy trénerhez időpontom. Hát, őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy az első kérdés hallatán már potyognak a könnyeim. Először jött a barinő téma, hogy jajdeszarulesikeznekem, hogy ő is terhes. A nő egyből levágta, hogy az igazi bajom nem ezzel van, ez csak egy plusz dolog, ami miatt még rosszabbul vagyok. Ennél mélyebben van az ördög elásva, és hagyta, hogy kibőgjem magam, feloldotta bennem a dühöt, és mentünk tovább. Előjött a miért akarok gyereket kérdés. Egyrészt, hogy ne érezzem magam nyomoréknak, mert most úgy érzem, de ő mondta, hogy ha csak azért akarok gyereket, mert ettől nekem jobb lesz, akkor baj van. Aztán csak hagyta tovább mondani, hogy mert szeretnék adni. Sok szeretetet egy kisembernek. Aztán valahogy előjött a család téma is. Meg hogy apu tavaly meghalt. Ő annyit mondott, hogy szerinte a szervezetem így véd meg attól, hogy egy szomorú babám legyen és inkább köszönjem meg neki, hogy így működik. És úgy gondolom, hogy igaza van.

Előjött a szó a nagynénémről, akinek nem lehetett gyereke. Volt terhes, vagy elvetélt, vagy megszült, de a gyerek korán meghalt. Azt mondta, hogy én a nagynéném sorsát járom. Meséltem, hogy anno anyu fel akarta hívni őt, hogy jöjjön el a temetésre, de a tesóm ellenezte. Én úgy voltam vele, hogy anyám szíve joga mit tesz. Erre mondta, hogy most a családban én képviselem a nagynéném érdekeit, tesóm akkor a nagyanyámét. Ebben az a vicc, hogy sokszor megkaptam, hogy rá hasonlítok...

Volt szó még a szülő-gyerek kapcsolatról, hogy idős szülő gyereke vagyok, és hogy borzasztóan rossz nekem ez. Mert így bennem van egyrészt az, hogy fiatalon megtapasztalom az elvesztésüket, plusz az, hogy apu hirtelen ment el, ez is mély nyomott hagyott. Mert nem tudtam tőle elköszönni, és ez is egy védekező mechanizmus lehet tudat alatt részemről.

Meséltem neki a képeimről, azokról a villanásokról, amiket látok. Erre azt mondta, hogy valszeg nyitott vagyok e téren, és ez nem baj, de ne ragadjak ebbe benne. Szerinte a párhuzamos világban ez már megtörtént velem, ezért van ez a kép, plusz még biztatást is ad, hogy ne aggódjak. Tudom, meredek ez a párhuzamos világ, de én szerintem van ilyen.

Kérte, hogy a családban nézzek körbe, kinél lehet még baj terhesség terén, de most ahogy anyut kifaggattam, mindenhol vannak tesók. Bár még körbe kell járnom a dolgot, mert akkor is ez valahonnan jön, és nem én vagyok ugye egyetlen a családban, akinek problémái vannak a termékenységgel.

Elmeséltem neki a történetemet, hogy honnan hova tartottam. Mondtam neki, hogy azért jöttem, mert jól akarok lenni. Helyre akarom tenni a fejemben lévő dolgokat, mert így nem mehet tovább. Amíg ez nincs meg, addig nem lesz itt semmi. Erre igazat adott. Ezen felül megjegyezte, hogy szerinte erős nő vagyok, aki bármire képes. És ne aggódjak már túl mindent:)

Hát röviden ennyi. Háziként kaptam, hogy napi 3x próbáljak igazán boldog lenni. Képzeljem el a képeimet, hagyjam, hogy átjárjon az öröm és boldogság, de max. 5 percig, ne tovább. Utána jöjjek vissza a valóságban.

Bár bevallom, elsőre kicsit nyersnek tűnt a nő. Olyan, namostmegmondomafrankótnesze, legalábbis ezt éreztem. Aztán a beszélgetés végére elkaptam a fonalat. Amúgy a barinős dologban tök igaza volt. A poén az egészben, hogy hazafele pont írt Sz. levelet, és nem voltam sem dühös, se semmi. Igazából elolvastam, felfogtam, itthon megint elolvastam, és nem voltam dühös. Reakciót sem váltott ki igazán belőlem. Kicsit olyan közömbösnek éreztem a dolgot, bár fogalmam sincs, hogy ez most jó vagy sem.

Igyekszem azért örülni neki, ellesni tőle, vagy legalábbis visszaemlékezni, hogy ő mit hogy csinált, mert ő sosem volt negatív, mindig pozitívan állt a dolgokhoz. Nekem is így kell felfogni a dolgokat. Hogy minden rendben lesz. Amit tudok, a fejemmel. A szívemmel is el kell hitetnem, hogy bármire képes vagyok, és ennek a hosszú küzdelemnek hamarosan meglesz az eredménye.

Jahm, még azt is mondta, hogy mivel 4 lányból 3-an babásak, így én is így rezgek, mint ők, és hogy szerinte hamarosan én is "bevonzom" a babát. Csak még dolgozni kell rajta...:)