EtTi's life

Nos, kezdenek most megint nagyon felgyorsulni körülöttem az események.

Először is a melóban megint pörgés van, aminek örülök, viszont néha lehetetlent kérnek, de igyekszem azt is teljesíteni. De megfogadtam saját magamnak, hogy nem fogok semmibe se belefeszülni, ha nincs valamira időm, megmondom kerek-perec, hogy bocs, de ez van.

Aztán kiírtam hétfőre és október 3-ra a szabimat. Hétfőn cukroslötyit megyek inni, hát kíváncsi leszek rá, de nagyon... Meg az eredményre. Elsőre nem volt rossz, de most, amilyen hónapok vannak mögöttem, marhára várom, hogy mit dob a gép. Meg hát ez az inozitol is ott villogott már fél éve, illetve villog, és érdekel, mit hoz majd az eredmény.

Na, meg október 3-án úgy döntöttem, hogy irány vidék, a Csodadoki. Nem fogom megmondani, ki ő, mert nem akarom sem reklámozni, sem bajba keverni. Igazából sokat olvastam és hallottam róla, most néztem meg, hogy ki is ő. No, nem ilyennek képzeltem el, az biztos:) Szóval, tőle azért sokat várok, hogy végre rendbe tegyen. Mert ugye az rt3 szintem elég magas, és most össze is írtam a kis történetemet, meg a tüneteimet és kérdéseimet. Utóbbiból még kevés van, de majd biztos jut eszembe még elmélkedős óráimban. Amúgy tegnap jógán megint villant egy kép a fejemben, mégpedig az, hogy terhesen vigyorgok a kamerába, és írom a Csodadokinak, hogy nézze csak, mi történt:) És hogy ezt ő neki köszönhetem, nem másnak:) Olyan tavasz környéke lehetett, mert nem volt túl sok ruha rajtam, de az is valami csíkos cucc volt, de már eléggé látszott, hogy nem egyedül vagyok.

És megint eljutottam arra a szintre, hogy nem adom fel. Úgy érzem, piroska készülődik, ellőttem egy tetszett, csak egy csíkos lett. Nem voltam egyáltalán elkeseredett, mert minek? Hiszen ha úgy vesszük, talán ez volt az a hónap, ami olyan igazán próbálkozósnak lehet tekinteni. Hiszen nem havi 4 alkalomtól lesz majd gyerek.... Meg érdekes, amúgy is idén őszt beszéltük meg anno:) Vicces ez! Naszóval, én tök azt érzem, hogy nincs messze a dolog, és valamiért azt érzem, hogy ez a csönd és nyugalom, meg hogy kezdek békét lelni magamban ez valaminek az előszele. És úgy érzem, hogy leselkedik rám egy kis lélek, aki a megfelelő pillanatot várja, hogy jöhessen. Sokan mondták már, hogy hamarosan gyerekem lesz, és én is így gondolom, tőlük függetlenül. Addig, amíg nem érkezik, próbálok minden percet megragadni. Főként azért, hogy jól legyek! Hogy végre jól érezzem magam emberek között és legfőképpen a saját társaságomban. Kell nekem ez, és tudom, hogy a doki, a diéta, a sport, a jóga és a trénerhez járás meghozza a gyümölcsét. Idejét nem tudom, mikor éreztem magam ennyire kiegyensúlyozottnak. Talán soha. Még akkor is, ha rohadt fáradt vagyok:)