EtTi's life

Tegnap megittam megint a cukros lötyit. Viszonylag jól tűröm az előtte lévő böjtöt, viszont reggelre már eléggé szomjas voltam. Reggel fél 8-kor úgy húztam le a lötyit, mintha sosem ittam volna még ilyet, mindezt egy húzásra. Még én is meglepődtem magamon. Kóma különösebben nem volt, fel sem álltam 1 órán keresztül, biztos ami biztos. Első alkalommal ugye a felállok kidobom a poharat műsort megszívtam, így maradtam a seggemen. Délutánra meg is jött az eredményem. Ugye március óta iszom az inozitol port, így ez most jó teszt is volt, hogy segít-e vagy sem vagy inkább ront.

Január:

glükóz 0':5,0

120' 4,8

Inzulin 0': 9,3,

120' 7,9

Szeptember:

glükóz 0': 5,2,

120' 5,4

Inzulin 0': 4,1

120' 17,7.

Nos, ebből azért látszik valami... Nem vagyok orvos, de van némi közöm a számokhoz. Az éhhomi  cukor romlott, viszont most nem ment a 120 perces a 0 perces alá, ami jó. Az inzulin sem annyira vészes szerintem. Kikértem más véleményét, azt mondták, hogy zsír jó ez a terhelés. Majd a dokik orra alá dugom, hogy naakkormostmivan, és megmondják a frankót.

A lelki része változatlan. Hétvégén viszonylag jó volt otthon lenni, azt leszámítva, hogy nagyanyám megint balhézott és már a hócipőm tele van, hogy mindig van valami műsor, mikor hazamegyek. Megint leszúrtam, hogy kapjon már a fejéhez, mert ez így elviselhetetlen. Anyám megadta nagynéném (mert olyanon is van ám) számát, mert ma van a névnapja. Hogy hívjuk fel. Tudni kell, én életemben akkor láttam face2face, mikor apu meghalt. Azaz tavaly júniusban. És most, röpke 29 év után (na jó, 28 és 3/4 év) beszéltem vele telefonon. Tesóm nyert vele 28 percet, én 3-at. Ami érthető is. Most miről beszéljek egy olyan emberrel, aki valójában családtag, de csak annyit tudok róla, amennyit elmeséltek otthon? De mondta azért, hogy akár személyesen is találkozhatnánk, és tesómmal megbeszéltük, hogy akkor majd együtt elmegyünk. Úgy nekünk is talán könnyebb. Már az is megfordult a fejemben, meg anyámnak is mondtam, hogy akkor ha gyerekem lesz, jön látogatni.? Igen, ezt most még én sem tudom eldönteni, hogy a mondat végére pont vagy kérdőjel menjen vagy mi van. Szóval érdekes. Persze, tudom, hogy ez így a jó, és ennek már évekkel, sőt, évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna történnie, és talán akkor sok minden nem így lenne. Talán én sem, szóval passz....

Jövő hétvégén meg úgy fest, megyünk babát látogatni barátnőmékhez, A-ékhoz. Már várom, mert nagyon kíváncsi vagyok rájuk, meg kaptam most a férjétől okos tippeket, hova zavarjam el Életem Párját magvizsgálatra. Mert hogy nem lenne rossz, ha elmenne. Mert ha kiderül, hogy nála sem kerek a dolog, akkor el kell gondolkodnunk, merre tovább. Bár szerintem nála minden okés lesz, de azért nah. Menjen. Bár biztos, hogy meg fogja emlegetni, de úgy gondolom, hogy ez a minimum, amit megtehet. Ha én már járok nődokihoz, az endodokihoz is elnézek, és havonta 1x legalább megszúrnak és még néha a lábam közt is matatnak idegen pasik (és azt hiszik persze a hímek, hogy ez olyan jó, meg biztos élvezzük... hát a nagy lóf****), neki is legyen valami "szar", hogy megvizsgálják a prosztatáját meg a fütykösét, meg a golyóit és még mintát is ad. Nah, erről ennyit.

Amúgy lelkiekben egész tűrhetően vagyok, vagyis most olyan mindent megteszek az ügy érdekében érzésem van, és ezerrel készülök mindenhogyan tudat alatt a babára, de közben igyekszem élvezni az életet. Járok jógára rendszeresen, most az Avivában újítottam, hogy most nem a rövid módszert tolom, hanem a gyerek részt, ahol a rendes módszert kell a ciklus 3. napjától ovuig tolni, majd utána a meghatározott gyakokat. Elvben segíti ez a kombó a teherbeesést. Én ugye eddig a rövidet csináltam, aztán a könyvben elolvastam a dolgokat, amiben írta, hogy a görcsökön segít a módszer, rendszeres lesz a ciklus, rövidebb lesz piroska és kevesebb lesz a vér. Eddig azt hittem, hogy valami baj van, de lehet, ez is bejátszik, mert már a 2. napon nem nagyon van anyag, vagyis olyan közepes és most, a 3. napon meg alig. Azért ezt is megkérdem a dokitól, hogy most nálam van hormonálisan valami, vagy a módszer tehet róla, mondjamármeg.

Jah, csütörtökön csináltam azért egy tesztet, mert hányinger szokott rám jönni meg nem nagyon ettem, aztán negatív lett. Igazából rezzenéstelen arccal fogtam ezt fel, mert ha úgy vesszük, ez a hónap (aug. közepe-szept. közepe) volt az első IGAZI próbálkozós hónap. Nyilván nem akkor fog sikerülni, mikor heti 1x összejövünk 10 percre a Párommal, mert annyira nem kívánom, és nem őt, hanem a libidóm a béka segge alatt van ( a barinőmnél erre rákérdeztem és mondta, hogy nála is ez volt). Nagy szívás ez az egész, és még nem tudom ezt mire fogni. Most vagy a jóga segített, vagy az Aviva most fejti ki hatását, vagy az én fejem állt át normálisra, vagy ez a sok minden együtt eredményezi ezt. Mindenesetre ez szerintem haladás, de ez nem azt jelenti, hogy feladtam a baba témát. Mert még mindig nagyon szeretnék babát, meg nagy pocakot, meg vele lenni, és tudom, hogy sokszor nagyon nehéz lesz, de baszki! Hát nem ezért jöttem én is a világra, hogy teremtsek? Teremtsek egy szép gyermeket, akinek át tudom adni azt a tudást, ami nekem van? És támogassam azon az úton, amin ő menni szeretne? (Nyilván ha szar útra akar menni, akkor leterelem.) Hát nem ezért nő egy nő? Amikor kiteljesedik az anyaságban, még ha az nehéz is? De, mert én ezt szeretném, és minden sejtemmel erre készülök. Mert tudom, hogy jövő ilyenkor nagy pocakkal fogom azt sztorizni, hogy épp mekkorát bukfencezett odabent. Vagy hogy épp itt alszik békésen mellettem a világ legszebb babája, barna hajjal, nagy kék szemmel, vigyorogva:)

Nos, kezdenek most megint nagyon felgyorsulni körülöttem az események.

Először is a melóban megint pörgés van, aminek örülök, viszont néha lehetetlent kérnek, de igyekszem azt is teljesíteni. De megfogadtam saját magamnak, hogy nem fogok semmibe se belefeszülni, ha nincs valamira időm, megmondom kerek-perec, hogy bocs, de ez van.

Aztán kiírtam hétfőre és október 3-ra a szabimat. Hétfőn cukroslötyit megyek inni, hát kíváncsi leszek rá, de nagyon... Meg az eredményre. Elsőre nem volt rossz, de most, amilyen hónapok vannak mögöttem, marhára várom, hogy mit dob a gép. Meg hát ez az inozitol is ott villogott már fél éve, illetve villog, és érdekel, mit hoz majd az eredmény.

Na, meg október 3-án úgy döntöttem, hogy irány vidék, a Csodadoki. Nem fogom megmondani, ki ő, mert nem akarom sem reklámozni, sem bajba keverni. Igazából sokat olvastam és hallottam róla, most néztem meg, hogy ki is ő. No, nem ilyennek képzeltem el, az biztos:) Szóval, tőle azért sokat várok, hogy végre rendbe tegyen. Mert ugye az rt3 szintem elég magas, és most össze is írtam a kis történetemet, meg a tüneteimet és kérdéseimet. Utóbbiból még kevés van, de majd biztos jut eszembe még elmélkedős óráimban. Amúgy tegnap jógán megint villant egy kép a fejemben, mégpedig az, hogy terhesen vigyorgok a kamerába, és írom a Csodadokinak, hogy nézze csak, mi történt:) És hogy ezt ő neki köszönhetem, nem másnak:) Olyan tavasz környéke lehetett, mert nem volt túl sok ruha rajtam, de az is valami csíkos cucc volt, de már eléggé látszott, hogy nem egyedül vagyok.

És megint eljutottam arra a szintre, hogy nem adom fel. Úgy érzem, piroska készülődik, ellőttem egy tetszett, csak egy csíkos lett. Nem voltam egyáltalán elkeseredett, mert minek? Hiszen ha úgy vesszük, talán ez volt az a hónap, ami olyan igazán próbálkozósnak lehet tekinteni. Hiszen nem havi 4 alkalomtól lesz majd gyerek.... Meg érdekes, amúgy is idén őszt beszéltük meg anno:) Vicces ez! Naszóval, én tök azt érzem, hogy nincs messze a dolog, és valamiért azt érzem, hogy ez a csönd és nyugalom, meg hogy kezdek békét lelni magamban ez valaminek az előszele. És úgy érzem, hogy leselkedik rám egy kis lélek, aki a megfelelő pillanatot várja, hogy jöhessen. Sokan mondták már, hogy hamarosan gyerekem lesz, és én is így gondolom, tőlük függetlenül. Addig, amíg nem érkezik, próbálok minden percet megragadni. Főként azért, hogy jól legyek! Hogy végre jól érezzem magam emberek között és legfőképpen a saját társaságomban. Kell nekem ez, és tudom, hogy a doki, a diéta, a sport, a jóga és a trénerhez járás meghozza a gyümölcsét. Idejét nem tudom, mikor éreztem magam ennyire kiegyensúlyozottnak. Talán soha. Még akkor is, ha rohadt fáradt vagyok:)

Hétvégén csapatépítős mizéria volt fent a hegyekben. Pénteki nap és este egész jól sikerült, kicsit kiengedtem a fáradt gőzt. Amennyire tudtam, odafigyeltem a kajálásra, de vörösbor meg 1-2 szelet süti lecsúszott azért. Hát ez van.

Szombaton túrázni mentünk. Na, az kellemes volt. Lefele még okés, de felfele halál. Ha én kiköpöm a tüdőmet, akkor vajon az 50+ korosztály mit tett? Alig bírtak jönni. Aztán marhapöri volt a kaja, és ez betette nálam a durvát. Kaja után kicsivel elkezdett a gyomrom morogni, felpuffadtam. Ez ment kb. fél 11-ig, majd elmentem aludni. Aztán jött a remek éjszaka... Kb. óránként mentem f*sni, de nem semmit. Néha hányinger is elkapott, de rühellek hányni, ezért nem álltam neki a magánakciómnak. Pedig lehet, jobb lett volna. Végül fél 5-ig szenvedtem, mire azt mondtam: könnyítek a gyomromom, mert kéne aludni. Hát a f*sás után jött a hányás, és végül aludtam vagy 2,5 órát. Reggel azt sem tudtam mi van, a hőmérőm 38,1-et mutatot. Mondom egyre jobb, a végén lebetegszem. Alig vártam, hogy hazaérjek, megváltás volt az ágyban semmittenni egész este. Az órámat is lemondtam, mert menni alig bírtam, enni pár kekszet ettem, meg este levest toltam, de abból sem mindet. Jó kis fogyókúra:)

Szombat este kolléganő kártyát vetett. Meg sem lepődtem azon, amit kihozott. Azt mondta, hogy tök stabil vagyok érzelmileg, de mégis hezitálok. És most itt tartot. Rájött, hogy a külvilág miatt van ez: miattuk, család, többi ember miatt. Amint ezt a hezitálást megoldom, ki fogok teljesedni. Ám akkor is lesznek ellentétek, de akkor már nem fog érdekelni, ki mit mond, mert le fogom őket győzni azzal, hogy bebizonyítom, nekem volt igazam. És utána egy szép végkifejlett lesz. No, hát tévedni nem tévedett elsőre semmit. Mert most tényleg ebben a hezitálós izében vagyok, bár most már egyre kevésbé érdekel az, hogy ki mit gondol. Még nem teljes a kép nyílván, de valamiért azt érzem, hogy hamarosan az lesz. És ha letisztázok mindent, akkor jön az, hogy kiteljesedek, mint nő. És ebben úgy gondolom, minden benne van.

Időközben még egy összefüggést összeraktam: 18 évig zenéltem, erősítve volt a kreatív oldalam is. Ám egyetemre jövet abbahagytam ezt a hobbit, csak a racionális énem erősödött. Egyetem 2. évében jött a műtétem, amikor is elkezdődött ez a cisztás cucc, aminek a diagnózisa végül diploma félévben történt (elég vidám egybeesés). És most, 10 évvel később rá kellett jönnöm, hogy annyira racionalizálok mindent, hogy az egészségtelen. Amúgy a horoszkópomban is benne van ez, ami nem jó. Szóval most ezen kell dolgoznom, hogy a kreatív oldalam erősödjön, de ne is billenjen át a mérleg erre az oldalra. Remélem sikerül megtalálnom az arany középutat, mert amint ez meglesz, akkor jön a kiteljesedésem is. Hát, majd 2,5 hét múlva ezt is megvitatom a trénerrel:)

Tegnap megint mentem trénerhez. Tök jól éreztem magam nála, tetszett nagyon az az 1 órás beszélgetés.

Sok mindenről volt ismét szó. Első körben a bennem tomboló dühről volt szó. Meséltem neki, hogy néha annyira fel tudom húzni magam, hogy szívem szerint szétvernék valamit a környezetemben: tányért, bútort, bármit. Még a Gellért-hegyet is arrébb bírnám vinni. Sosem öltött fizikai testet ez a gondolat, de szerinte csak idő kérdése, és megteszem. Mondta, hogy nemesítenem kell az erőmet, hogy én irányítsam őt és ne fordítva legyen. Meséltem neki, hogy elkezdtem jógára járni, és ez nagyon tetszik, hogy befele kell figyelnem, koncentrálnom kell saját magamra. Kezdésnek tökéletes, de javasolta a kung fut és a thai chit, hogy próbáljam ki, mert nagyon hasznom.

Volt szó a családról is. Kérte, hogy apai részről derítsem ki, hogy nagyanyám ikertestvérei hány évesen és miért mentek el, mert lehet, hogy nagyanyám az ikertestvérével gyászban születtek és én kaphattam sejtszinten ebből. Nagynénémről is volt szó, erről azt a következtetést vontuk le, hogy tőle nem kaptam semmit, ő saját magát büntette a vetéléseivel lelki szinten.

Feladatként kaptam, hogy nézzem meg, mit hoztam apai és anyai ágról, milyen jó és rossz tulajdonságok jöttek össze nálam.

Szó volt anyu terhességéről, hogy nagyanyámtól miket kapott. Mondta, hogy nagyanyám ilyen, nem tudok vele mit kezdeni, ő egy egyéniség. Ő úgy gondolta, hogy két gyereknél tuti van vita, viszont nálunk nincs ilyen. Kérdezte, hogy szerintem miért születhettem bele ebbe a zárt közösségbe. Lehet, hogy nekem ez a feladatom, hogy bebizonyítsam, hogy nem kell tesók közt viszálynak lenni. Mondta, hogy ezen még gondolkodjak, miért lehet ez.

Előjött a zárkózottságom, és mondtam, hogy idegenekkel szemben mindig az voltam. Sosem tudtam elsőre igazán feloldódni, és következő alkalommal erről lesz szó.

Megkérdezte ismét, miért szeretnék babát. Mondtam, hogy párommal szerelmünk gyümölcse lenne a baba, de mondta, hogy akkor is ezt fogom-e gondolni, ha visszadumál, rossz lesz, vinnyogni fog. Neki nem elég ez az indok, és kellene egy igazán jó célt találni.

Meséltem neki, hogy mostanában úgy érzem, lenyugodtam, más vagyok, a párommal a kapcsolatunk is mintha javult volna. Örült ennek, de megjegyezte, hogy most szabi után vagyok, jön majd a mókuskerék, és akkor fog kiderülni igazán a dolog. Nem akar elsiklani semmi fölött sem, ezért nem szeretne túl gyorsan haladni sem. Ezt kifejezetten értékelem. Mondtam, hogy a legutolsó piroskát úgy fogtam fel, hogy új esélyt, új hónapot. Mondta, hogy ez jó megközelítés, és tetszik is neki. Kérdezte, hogy mi lesz, ha megint megjön? Őszintén szólva, nem tudtam igazán erre a kérdésre válaszolni, mert az majd akkor derül ki. Még mindig célom, hogy jól legyek. Rákérdezett, hogy akkor feladtam a babát, a küzdelmet? Mondtam, hogy nem, csak az most háttérbe került. Mert most arra gyúrok, hogy összeszedjem magam, jól legyek és a baba lelke úgyis megérzi, mikor kell jönnie. És ha jön, nagyon boldog leszek és a párom is:)

Most pedig készülünk a hétvégére, megyünk céges csapatépítő banzájra. Hát izgalmas lesz, mert ahogy tegnap közölték velem a tényeket, erre azt mondtam, hogy baszdmeg. Szóval, most úgy döntöttem, leszarom, majd szólnak, ha menni kell, és nem fog izgatni semmi.:)

Hát ennyiiiii:)

Ma postán jártam. Jó tudom, van aki minden héten megy, én ritkán. Elkéretőztem a főnökömtől, mehettem is. A postán az üvegfal túloldalán egy nagyon kedves hölgy ült. Valahol örültem is, hogy ilyen emberrel futok össze, kicsit szarul indult a nap. Szóval, a hölgy mosolygott, látszott rajta, hogy jó kedve van. Kedvesen beszélt hozzám, legalábbis azt a pár szót, amit váltottunk.

De itt még nincs vége. A hölgynek bajsza volt. Olyan, mint amilyen a 80 éveseknek szokott lenni, akik nem szedik ki a szőrszálaikat. És az arcán is volt. A karján viszonylag hosszú szőrszálak, de hellyel-közzel világosak. És azon gondolkodtam, megkérdezem, hogy "PCOS?", de nem akartam ezt tenni, mert igazán nincs közöm hozzá.

És ekkor villant be az, hogy ő felvállalja, hogy beteg. Nem biztos, hogy pont ez a baja, de hogy hormonális, az is tuti. Ő nem megy minden héten kozmetikushoz, nem megy végleges szőrtelenítésre, nem szőkíti és ki tudja, még mit szoktak ilyenkor csinálni.

Mert rajtam semmi nem látszik. Viszonylag vékony vagyok, de én inkább izmosnak vallom magam. A szőröm világos, a karomon szőke. Világos a hajam is, a szemöldököm meg majdhogynem nem látszik. Bajszom nincs, arcomon oldalt pehelypihék vannak, amiket vicces simogatni. Nem vagyok elhízva, 36-38-as ruhákat hordok, sportolok, igyekszem helyesen étkezni. Egy átlag ember csak annyit lát belőlem, ha csak így ezeket látja, hogy itt egy egészséges nő.

De a felszín alatt nem ez van: policisztás petefészek, enyhe IR, probléma van a peteéréssel (legalábbis júliusban nem volt), és a lelkemben vad viharok szoktak dúlni.

Itt gondolkodtam el, hogy valójában én marhára szerencsés vagyok! Külsőleg semmi nem látszik a problémámból, szóval megfogtam az Isten lábát. Mert bizony, lehetne rosszabb.

Nem mondom, hogy nem küzdök még most is a démonaimmal. Ma pl. két ismerősömnek is gyereke lesz. Egyik lány a vége felé jár, a másik még nagyon az elején. Az elsőnél azt mondtam oké, a másodiknál már azt mondtam hangosan, hogy "Ez is b*szdmeg?!". Aztán vettem egy mély levegőt, és azt mantráztam magamban, hogy lehet, hogy én is. És az jó érzéssel töltött el. Kellett idő, míg lenyugodtam.

Amúgy rájöttem, hogy különc vagyok, és a társadalom is azzá tesz tudattalanul. Hétvégén céges csapatépítő lesz. 5 lányból én leszek az, aki egyedül fog aludni, és én leszek az, aki a főnökkel megy majd. Mit szóltam erre? Hát jó szarul esett. Miért? Mert már megint én vagyok az, akivel ezeket meg lehet tenni. Tetejére úgy, hogy semmi, azaz nulla választási lehetőséget adtak és ez az, ami bosszant. Hogy ide sem tartozom igazán, pedig szeretnék. Aztán igyekeztem meglátni a jót ebben is: legalább nyugodtan tudok reggelente hőt mérni, nem kell magyarázkodnom a csipogó hang miatt. Nem kell elmagyaráznom miért szedek ennyi vitamint és nem hallgatom azt, hogy miért nem kajából viszem be. És legalább a főnökömet is meg tudom ismerni irodán kívül is. Meg van hozzá kérdésem amúgy.

Valahol azért nem rossz különcnek lenni, de vannak olyan dolgok, mint mondjuk ez a mai szösszenet is, ami egy kicsit kiakaszt. És igazán jó ismerős itt az irodában nincs is, akivel délután programot csinálnék. Lányok is messze vannak tőlem, én vagyok az egyetlen mérnök lány, aki pluszban 3 fiúval van együtt. Így elég nehéz okfejteni bármiről, hiszen a fiúkat más érdekli, mint engem. Bár elég jó "nevelést" kaptam belőlük az egyetemen, de mégis. Én is igényleg a női beszélgetést, azt a tipikus fecsegést. De most ez van, nem tudok vele mit kezdeni.

Visszatérve a hétvégére: kicsit azért tartok tőle, mert mindenki madárnak néz, vagyis inkább ufónak. Miért ilyet eszek, mért nem ezt? És nekem tényleg van erről papírom, vagy csak poénból járok cukros löttyöt inni? Megatöbbi. Furcsák az emberek. Nem értik meg, hogy kurvára nem akarok cukorbeteg lenni, meg gyermeket szeretnék. Pláne nem gondoltam volna, hogy egy nőnek lesz nehéz elmagyarázni.

Hát ez most így alakult. Majd legközelebb jobban reagálok le mindent, és előre átgondolom a dolgokat:)

Ilyen sem volt még, hogy egy nap 3 bejegyzést is tolok, de ez most nagyon kikívánkozik belőlem.

(A hányingerem elmúlt amúgy a délelőtt folyamán és még most sem találok rá magyarázatot. Tízórai, ebéd és uzsi után sem volt semmi émelygés...Ellenben a petefészkem feszít, mint k*rvaélet. Ki a tököm érti már ezt?!).

Szóval, ma Aviváztam. Csinálom 2012 decembere óta. Először nem hittem benne, de úgy voltam benne, hogy ennél nagyobb baromságra is adtam már ki lóvét, túlélem. No, lelkesen csinálom heti 2x, de nekem szimpibb a negyed órás változat, mint a fél órás, szimplán időmegtakarítás céljából, de eddig (és most le is kopogom) használt. Naszóval, lelkesen csinálom, és azon veszem észre magam, hogy az jut az eszembe, hogy mit nekem itt PCOS, meg IR meg PM, ilyen remek rövidítések, hát lesz nekem gyerekem. És ezt már el is hittem! Hogy igen, nem lesz itt semmi baj, TÉNYLEG lesz gyerek. Fogalmam sincs honnan jött az érzés, gondolat, egyszer csak jött. És tök jól esett, hogy elhittem, hogy én bármit legyőzök, simán végigtolom az egészet, ha kell, ezer meg egyszer elmegyek dokihoz, de nekem tuti lesz babám. És ez az érzés, igaz, csak egy villanásnyi volt, ez itt maradt velem... Most pedig tök nyugodtan nézem a szakadó esőt szeptember első napján. Közben pedig úgy érzem, enyém a világ, és amit nagyon szeretnék, el fogom érni....

Barátnőm küldte át ezt, ami egy linkben szerepelt. Azt hiszem, érdemes megfogadni, legalábbis ahogy végigolvastam, mintha magamról szólna:)

Charlie Chaplin ezt írta 70. születésnapján:

"Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy a kínok, a szenvedések és érzelmi fájdalmak csak figyelmeztető jelei annak, hogy a saját igazságom ellenében élem az életem.
Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam.
Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy másfajta élet után vágyakozzak és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek.
Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok és minden a megfelelő pillanatban törétnik. Így nyugodt lehetek.
Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy raboljam a saját időmet és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását.
Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem és boldoggá tesznek. Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt a magam módján csinálom, a saját ritmusomban.
Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felszabadítottam magam azok alól a dolgok alól, amik nem tettek jót az egészségemnek - ételek, emberek, dolgok, helyzetek és minden, ami elvitt önmagamtól. Először ezt a hozzáállást egészséges egoizmusnak tartottam.
Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal a próbálkozással, hogy mindig igazam legyen, és azóta sokkal kevesebb alkalommal tévedtem.
Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, elutasítottam, hogy a múltban éljek és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol MINDEN történik.
Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy az elmém képes arra, hogy zavarjon és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált.
Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.

Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, összekülönbözésektől vagy bármilyen problémától önmagunkkal vagy másokkal.
Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek.
Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET."

Igen, per pillanat szíves szerint lehánynám a velem szemben ülő kollégát. Szegény... De nem teszem. Amúgy kb. egy órával a kajálás után tört rám, és még most is tart. A reggelimet 7-kor fogyasztottam el. Közben nyom a tarkóm enyhén, kicsit szédülök is, de nem vészes, és közben hánynék. A gyomrom sem okés... Furcsa.

Naszóval, a hétvégén igazán semmi említésre méltó nem történt, azt leszámítva, hogy bementünk egy ékszerboltba feltérképezni, hogy egy karikagyűrű mennyibe fáj. Hát... Nem kevésbe. Bár én eléggé hajlok az egyszerű gyűrűre, és párom kijelentette, hogy mivel javarészt én fogom hordani, inkább olyat nézzünk, ami nekem megtetszik. Mondtam neki, hogy inkább olyan legyen, amit néhanapján ő is szívesen felhúzna, de ne legyen valami nagy izé. Követ semmi esetre sem akarok. Szóval rácuppantam a netre és körbenéztem...

És most gyötör a hányinger. Nem tudom, mi ez. De már 1 hete néha-néha feltör, hogy irány a rötyi és sugárban kihányom a belemet a rötyit ölelgetve. Most vagy a kaja miatt van, amit nem értek, mert eddig is ezt ettem reggelente és semmi bajom nem volt, vagy... Vagy többen vagyunk, de azt kétlem. Mert kb. csütörtök magasságávan volt az ovulációm (legalábbis két progi szerint is, meg a hőmérős szerint), viszont utoljára hétfőn voltunk együtt, meg csütörtökön (de akkor páromnak nem jött össze a hepi end, mert mindenfele járt az esze), aztán szombaton olyat kaptam, hogy még én is pislogtam, hogy hűbazzeg. Szóval, körbelőttük a napot, és kétlem, hogy ha össze is jött volna, 4 nap után már jele lenne. Vagy előbb jött össze vagy nem tudom, de most elsőre a kajára bírom fogni ezt a hányást. Viszont ha jövő hétvégén nem jön meg, akkor várok utána még 1 hetet és tesztelek. Ki tudja, hátha:)

Ha mégsem, akkor meg jöhet a következő próbálkozós hónap, sok-sok együttléttel :):)

Érdekes gondolatok jutottak ma eszembe. Végre eljutottam odáig, hogy nagy nehezen írtam a 3 csajnak, hogy még élek ám, no para. Erre egyből jöttek, hogy jajdejónekedhogynyaraltál meg dejóhogyvanszíned stb. A fasznak nem veszik észre, hogy ez okés, de ezt úgymond ÉN válaszottam magamnak, ezt dobta a gép, ők meg gyerekkel vannak otthon. Szóval, lehet siránkozni, hogy kinek de jó, de baszki, nézzünk már körbe! Tavaly kurvára nem voltam semerre sem, testem-lelkem nem kívánta a dolgot, most végre eljutottam az ország egy kis szegletébe.

A másik, hogy ez a jajdejótalálkozunk10ésfelen annyira nem villanyoz fel. Hogy miért? Talán mert nem akarok szaros pelenkákról és a hogyanisjószoptatni kérdéskörrel 4 órában foglalkozni. Meg Sz-t sem akarom látni a kedves férjével sem. Kicsit úgy érzem, mindig visszahúznak oda, ahonnan én el akarok menekülni, jobban mondva változtatni de így nem tudok. Nem véletlen jegelem a gyerek témát sem, bár kicsit rágom párom fülét, hogy jaj mucika, ma kellene ám szexelni, de legalábbis nem lenne rossz. Viszont annak örülök, hogy már nem azért csinálom, mert KELL a gyerek, hanem azért, mert végre ÉLVEZEM a dolgot. Igen, összefügg a gyerekcsinálás a szexszel, de hát hol nem? Szóval szerintem kicsit nem erőltetem ezt a találkozzunksokatmertdejó dolgot, és nagyon remélem, hogy párom is épp akkor dolgozni fog jajdesajnálomcsajok, de ez van.

Nem érdemlik meg amúgy ezt a viselkedést részemről, de most úgy érzem, hagyni kell engem megtalálni azt, amire szükségem van. Ettől függetlenül édesek a gyerekeik, meg én is szeretnék majd, de még kicsit várnom kell rá és azt hiszem, nem is bánom, hogy még nincs. Elég sokmindenen mentem keresztül 1 év alatt, kell az, hogy összeszedjem magam.

Más: miért van az, hogy ha a női rötyiben 2 darab wc van és van bent valaki, aki kezet most, és látja, hogy megy a másik, akkor mikor a kézmosós nő a rötyin ülő nőre leoltja a villanyt? De a rötyihez tartozó villanyt nem képes? Komolyan mondom, ezt még nem sikerült megfejtenem, hogy miért is igen meg nem...

Amúgy meg tök örülök annak, hogy végre hétvége van, legalábbis az jön, viszont unatkozni nem fogok: 4 edzést tartok, szóval csapathatok :)

Na, hát ez van.

Azt hiszem, lassan vége a nyárnak. Kicsit sajnálom, mert egész tűrhető volt, persze pár dolgot szívesen kihagytam volna, de legalábbis másképp csináltam volna.

Mondjuk kezdtem volna azzal, hogy kapásból év elején elindultam volna a tréneri vonalon, hogy összerakjam magam. Meg tényleg nem görcsöltem volna minden szaron. Meg hasonlók.

Azt biztos, hogy érződik már az, hogy itt az ősz. Egyre korábban van sötét, esténként hűvös van, a napnak sincs más olyan ereje, mint korábban.

Viszont azért ebben is van jó. Hogy új évszak jön, lehet hordani másik ruhákat, végre jöhet a zakó, a farmer stb. Meg új esélyt is kap az ember, legalábbis én most ezt érzem.

Múltkor meséltem amúgy az egyik kollégámnak, hogy már megint pókokkal álmodtam. Egy lugasban voltam, ami félkörívben volt megcsinálva, olyan volt, mint egy folyosó. És pókháló volt mindenhol, és keresztespókok is befigyeltek. Én meg visítottam, hogy nem akarom ezeket, félek. Erre közölte velem a kolléga, hogy hamarosan anya leszek. És lányom lesz. Ezt így hétfőn az arcomba tolta. Én meg pislogtam rám, hogy WTF?

Amúgy ebben a hónapban egész sokszor voltunk együtt, és valahogy a szexet is jobban kívánom. És nem is azért, mert babára gyúrunk, hanem mert tényleg kívánom a páromat. És ez olyan jó! Kb. a kapcsolatunk első évében volt ilyen, hogy ennyiszer voltunk együtt. És szívem szerint ma is leteperném. Tegnap azért nem tettem, mert hulla fáradt voltam... Nem kicsit... Na mindegy:)

Most megyek, örülök magamnak tovább:):):)

Nos, eltelt egy hét, én meg visszatértem.

Kezdem ott, hogy elmentünk nyaralni. Már vártam, viszont csütörtök végig esett az eső. Ennek marhára nem örültem, de ez van. Nem is csináltunk semmit, vacsiztunk egyet, aludtunk. Péntektől vasárnapig sógorom családja jött, tesómmal meg unokahúgommal.

Hát meg kell hagyni, igen érdekesre sikeredett ez a hétvége. A sógorom elmondta mindennek tesómat, aztán engem is belekevert (miszerint anyám vele többet beszél mint velünk), meg hogy ő nem csecsemő, hogy 3 óránként egyen. Mindezt azért mondta, mert volt egy olyan mondatom, hogy én bizony 3 óránként kell, hogy egyek. Persze egyből jött mindenki, hogy a csecsemők is átállnak egy idő után a 4 óránkénti vagy ritkább evésre, de az persze senkinek nem jutott eszébe, hogy esetleg ennek van egészségügyi háttere. Na mindegy.

Viszont másra is fény derült. Kiderült, hogy nem biztos, hogy én a nagynéném útját járom, szerintem más miatt vagyok "beteg". Neki 17 évesen volt egy abortusza, viszont nagyokos nagyanyám nem dokihoz vitte, hanem egy bábához. Tesóm szerint 3 pasitól volt terhes, szóval nem volt itt genetikai összeférhetetlenség, hanem valszeg abortusznál valamit nem jól csináltak. 5-ször volt terhes, szóval nem termékenységi baja volt.

Hanem nálam anyám terhessége során lett elszúrva minden. Az, hogy nem akartak öreganyámék, hogy állandóan csesztették stb. ez kihatott anyámra, így rám is. Mivel a baba megérzi bent az anya érzéseit, így ez rám ragadhatott. Szerintem emiatt vagyok PCOS-es, IR-es és valszeg PM-es. Ezek után ezen kell dolgoznom.

Ettől függetlenül úgy érzem, kellett ez a kikapcs, a körítés ellenére is. Kiszakadni a megszokott helyről, máshol lenni párommal, jah és azt kihagytam, hogy csütörtökre megjött piroska és péntek délelőtt szépen beindult, aminek nagyon örültem amúgy. Kicsit gondolkodni is tudtam, másként látni a dolgot.

Úgy érzem, hogy kicsit hanyagolnom kéne a barátaimat, tudom, hogy ez szemétség, de most ezt érzem. Magammal kell foglalkoznom, nem pedig mással, a szaros pelenkákkal stb. Most kell, hogy a saját lelkemet rakjam helyre, hogy rájöjjek mit akarok. Mert kicsit azért boldogtalannak is érzem magam, és lehet, hogy már nem is akarok annyira babát, mint eddig. Lehet, hogy ez is olyan volt, mint a házasság: mikor mindenki férjhez ment, én is annyira akartam. Most meg már néha eszembe jut (mondjuk tegnap, és meg is kérdeztem páromat, hogy miért nem kérte még meg a kezemet, erre azt felelte, hogy olyan fontos ez? Ez mondjuk szarul esett..)

Szóval, próbálom elengedni a dolgokat, élvezni a szexet, és nem azért csinálni, hogy gyerek legyen belőle. Az más tészta persze, hogy azért figyelem magam meg a ciklusom, de nem akarok görcsölni ezen. Ha jön, akkor úgyis jön a baba. Ő tudja, mikor van itt az ideje. De hogy ezt a lelki dolgot hogy fogom helyrerakni, nem tudom....

Tegnap elmeséltem páromnak, hogy hétfőn én tulajdonképpen merre is jártam. Igazából meglepődtem, hogy le sem hülyézett, csak annyit kérdezett, hogy úgy érzem, hogy használ? Mondtam neki, hogy szerintem igen. Erre azt felelte, hogy akkor menjek még.

Kibökte ő is, hogy beszélt valami pszichomókus ismerősével telefonon, és elmondta neki, hogy állandóan azt mondom, hogy nekem nem lehet gyerekem, és ez őt tök zavarja és igazán nem tud ezzel mit kezdeni. Sejtettem, hogy zavarja, de így elmondva, teljesen másképp gondolok már sok mindent.

Ergo le kell állnom ezzel a faszsággal, és végre el kell hinnem magamról, hogy tudok rendesen is működni. Ennek eredményeképpen ma reggel bekopogtatott piroska. Bár ez még az előszele, de most tök úgy érzem, hogy kaptam egy új esélyt innentől, amit igyekszem 100%-an kihasználni.

Nem akarom bevonzani azt, hogy nekem sosem lesz gyerekem, mert szerintem lesz. Bár kicsit elkezdtem kételkedni magamban, hogy biztos ezt akarom? Mert nem is tudom... Olyan furcsa az egész. Nem, nem adom fel, de talán most tényleg pihentetni kéne ezt a dolgot... Most legalábbis azt érzem, hogy rendet kell raknom, utána jöhet a többi.

Jah és izzadok mint egy ló. Ülök és folyik rólam a víz. Gáz, nah. Szóval, most el is megyek lezuhanyozni... :)

Ma sem unatkoztam. Elkezdtem 2 hetes szabimat tölteni, kapásból az első napra 4 dolgot zsúfoltam be.

Szombaton lementem párommal Püspökladányba. Őszintén szólva, marhára nem volt ktedvem, de csak akartam vele egy kis időt tölteni, hát mentem. Mostanában nagyon nincs hangulatom semmihez sem... Amit nem értékelek, mert én nem ilyen vagyok. Aztán benéztünk anyósjelölthöz. Ő egyből azzal kezdte, hogy mintha vastagabb lennék. Amúgy mindig ezzel jön, de most mit tegyek, ha egyszer sportolok? Nem leszek nádszál sosem, nem az a típus vagyok, így meg pláne nem.

Vasárnap nyugiban telt el, körbenéztünk pár helyen, majdnem vettünk karikagyűrűt, egész jó áron láttunk tök egyszerűt. De ez még odébb van..

Ma elnéztem reggel pajzsmirigy UH-ra. Nos, a leletem csont negatív, semmi bajom így. Ennek örülök.

Aztán 10-re volt egy trénerhez időpontom. Hát, őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy az első kérdés hallatán már potyognak a könnyeim. Először jött a barinő téma, hogy jajdeszarulesikeznekem, hogy ő is terhes. A nő egyből levágta, hogy az igazi bajom nem ezzel van, ez csak egy plusz dolog, ami miatt még rosszabbul vagyok. Ennél mélyebben van az ördög elásva, és hagyta, hogy kibőgjem magam, feloldotta bennem a dühöt, és mentünk tovább. Előjött a miért akarok gyereket kérdés. Egyrészt, hogy ne érezzem magam nyomoréknak, mert most úgy érzem, de ő mondta, hogy ha csak azért akarok gyereket, mert ettől nekem jobb lesz, akkor baj van. Aztán csak hagyta tovább mondani, hogy mert szeretnék adni. Sok szeretetet egy kisembernek. Aztán valahogy előjött a család téma is. Meg hogy apu tavaly meghalt. Ő annyit mondott, hogy szerinte a szervezetem így véd meg attól, hogy egy szomorú babám legyen és inkább köszönjem meg neki, hogy így működik. És úgy gondolom, hogy igaza van.

Előjött a szó a nagynénémről, akinek nem lehetett gyereke. Volt terhes, vagy elvetélt, vagy megszült, de a gyerek korán meghalt. Azt mondta, hogy én a nagynéném sorsát járom. Meséltem, hogy anno anyu fel akarta hívni őt, hogy jöjjön el a temetésre, de a tesóm ellenezte. Én úgy voltam vele, hogy anyám szíve joga mit tesz. Erre mondta, hogy most a családban én képviselem a nagynéném érdekeit, tesóm akkor a nagyanyámét. Ebben az a vicc, hogy sokszor megkaptam, hogy rá hasonlítok...

Volt szó még a szülő-gyerek kapcsolatról, hogy idős szülő gyereke vagyok, és hogy borzasztóan rossz nekem ez. Mert így bennem van egyrészt az, hogy fiatalon megtapasztalom az elvesztésüket, plusz az, hogy apu hirtelen ment el, ez is mély nyomott hagyott. Mert nem tudtam tőle elköszönni, és ez is egy védekező mechanizmus lehet tudat alatt részemről.

Meséltem neki a képeimről, azokról a villanásokról, amiket látok. Erre azt mondta, hogy valszeg nyitott vagyok e téren, és ez nem baj, de ne ragadjak ebbe benne. Szerinte a párhuzamos világban ez már megtörtént velem, ezért van ez a kép, plusz még biztatást is ad, hogy ne aggódjak. Tudom, meredek ez a párhuzamos világ, de én szerintem van ilyen.

Kérte, hogy a családban nézzek körbe, kinél lehet még baj terhesség terén, de most ahogy anyut kifaggattam, mindenhol vannak tesók. Bár még körbe kell járnom a dolgot, mert akkor is ez valahonnan jön, és nem én vagyok ugye egyetlen a családban, akinek problémái vannak a termékenységgel.

Elmeséltem neki a történetemet, hogy honnan hova tartottam. Mondtam neki, hogy azért jöttem, mert jól akarok lenni. Helyre akarom tenni a fejemben lévő dolgokat, mert így nem mehet tovább. Amíg ez nincs meg, addig nem lesz itt semmi. Erre igazat adott. Ezen felül megjegyezte, hogy szerinte erős nő vagyok, aki bármire képes. És ne aggódjak már túl mindent:)

Hát röviden ennyi. Háziként kaptam, hogy napi 3x próbáljak igazán boldog lenni. Képzeljem el a képeimet, hagyjam, hogy átjárjon az öröm és boldogság, de max. 5 percig, ne tovább. Utána jöjjek vissza a valóságban.

Bár bevallom, elsőre kicsit nyersnek tűnt a nő. Olyan, namostmegmondomafrankótnesze, legalábbis ezt éreztem. Aztán a beszélgetés végére elkaptam a fonalat. Amúgy a barinős dologban tök igaza volt. A poén az egészben, hogy hazafele pont írt Sz. levelet, és nem voltam sem dühös, se semmi. Igazából elolvastam, felfogtam, itthon megint elolvastam, és nem voltam dühös. Reakciót sem váltott ki igazán belőlem. Kicsit olyan közömbösnek éreztem a dolgot, bár fogalmam sincs, hogy ez most jó vagy sem.

Igyekszem azért örülni neki, ellesni tőle, vagy legalábbis visszaemlékezni, hogy ő mit hogy csinált, mert ő sosem volt negatív, mindig pozitívan állt a dolgokhoz. Nekem is így kell felfogni a dolgokat. Hogy minden rendben lesz. Amit tudok, a fejemmel. A szívemmel is el kell hitetnem, hogy bármire képes vagyok, és ennek a hosszú küzdelemnek hamarosan meglesz az eredménye.

Jahm, még azt is mondta, hogy mivel 4 lányból 3-an babásak, így én is így rezgek, mint ők, és hogy szerinte hamarosan én is "bevonzom" a babát. Csak még dolgozni kell rajta...:)

Most futottam bele egy érdekes cikkbe, amit ide is kiteszek, mert sok mindenben egyet értek.

http://www.babapraktika.hu/meddoseg/szendi-gabor-a-meddoseg-pszichoszomatikaja/

Ez előtt is tudtam, de most pluszban ráerősített arra a tényre, hogy el kell mennem beszélgetni máshoz. Egy olyan emberhez, aki nem ismer, de hasonló cipőben jár betegség (utálom ezt a szót) ügyileg, tudja, min megyek keresztül, de mégis kívülről lát. Nem barátnő, pasi, család kell most nekem ide, hanem egy ilyen ember.

Mikor elmentem múlt hónap végén ultrahangra, és közölték, hogy peteérés sehol, tüsző meg annál több, akkor megint kicsit összetörtem. Mert úgy érzem, nem vagyok jó szinte semmire, nem hogy anya legyek. És ez marhára bánt, hogy körülöttem mindenki terhes, csak én nem. De erről már írtam.

És a cikkben is erről van szó: sok meddőséggel kezelt nővel csak beszélgetni kellett, akár terápiás keretek között négyszemközt, de csoportban is, a lényeg, hogy teherbe estek 6 hónap alatt! És ez nem kis dolog! És őszintén remélem, hogy ez velem is meg fog történni.

Mert vannak ezek a villanások, és annyira jó így magamat látni, ahogy ragyogok a boldogságtól és teljes az életem. Most sem rossz, de tovább akarok fejlődni a párommal.

Viszont nem írtam azt, hogy vasárnap este végleg szakítottam az édességgel. Marha nagy érvágás, mert nálam azért néha becsúszott 1-1 kocka csoki, sport szelet és társai. Miután folyamatosan 5,6-os cukorszintet mértem, kaja előtt tetejére, meg utána is alig ment le 6 alá, akkor kicsit beparáztam, hogy baszki, lassan cukorbeteg leszek. Ezért most szigorúbban veszem a diétát, több vizet igyekszem inni (eddig napi 2 liter ment, most próbálok a 3 liter felé közeledni), próbálok végre magammal foglalkozni. Mert eddig mindig mindenkire volt időm, de most ideje, hogy a saját lelkemmel törődjek...

Sosem gondoltam volna, hogy valaha eljutok arra a szintre, hogy közel 10 éves barátság után kizárok valakit teljesen az életemből. Legalábbis próbálom, de marha nehezen megy...

10 év. Emlékszem, matekra mentem az egyetem legnagyobb épületében, szinte azt sem tudtam merre van az arra. Te előttem mentél, hosszú farmerszoknyában és világoskék Adidas cipőben előttem. Ha jól emlékszem megjegyeztem, hogy hasonló cipőm van, és elkezdtünk beszélgetni. Matekon egymás mellett ültünk. Tudtam és láttam, hogy jó agyad van, de én a közelébe sem érhetek. Aztán összejöttem egyik évfolyamtársunkkal, akivel viharos gyorsasággal szét is mentünk. És jöttél Te, aki összemelegedett vele. Ez volt az első gyomorszájon verésed úgy igazán, röpke 2 év után... Marhára rosszul esett, nem is voltam hajlandó Veled szóba állni. Fájt, mert úgy gondoltam, barátnők között is van ez az íratlan szabály, hogy barátnő exével nem kavarunk. Emlékszem, előtte nyáron még nálam nyaraltál rekreációs kúraként, hogy kiheverjed a szakításodat/kavarásodat másik pasival. Mert azért téged sem kellett félteni.

De ez az eset eléggé gáz volt, nah. Emlékszem, még a folyosón is anyáztunk, annyira fájt. De te nem értetted. Hogy tudnék hétrét vigyorogva asszisztálni a boldogságodhoz úgy, hogy simán összejössz más levetett esetével? De elmúlt az is, valahogy megoldottuk. Pedig a mosolyszünet közben hiányoztál ám. Velem is zajlott az élet, lett volna mit megbeszélni.

Aztán nekem is jött más és neked is. Akkor megint kezdett jó lenni a történet, de azt hiszem, nem lett utána sosem az igazi. Te is más körökben kezdtél el mozogni, én is. Persze volt metszéspont bőven, de más... Más lett. Jött neked a mostani férjed, nagy egyetemi szerelemből életre szóló idilli párkapcsolat.

Egyetemen ahány vizsga volt, mindet csillagos hatosra csináltad. Házit elsőre adtad le, vizsgákat simán kivágtad, míg más, mint én, vért izzadtunk vele. Sosem magyaráztál el semmit, bár én sem kértem tőled sosem korrepetálást. 2006 őszén beindultam az edzéssel, előtte sosem mozogtam. Te kicinkeltél, hogy a szemben lévő koliszobából is látsz. Tudtad mért csinálom, mégis. Bár az szóljon melletted, hogy a kórházban még zh előtti este bejöttél megnézni. Azt hiszem ez az egy volt, mikor jöttél. Mikor a felépülésem után beértem a koliba, főztél kaját nekem, ez is jól esett. Mondom, voltak szép pillanatok.

De nem te voltál az, aki szakítás után felkapart. Gyakorlatilag azon a nyáron, 2007 nyarán, le sem szartad a fejem. Sosem hívtál, pedig tök jól esett volna. Sosem meséltél, bár biztos leveleztünk párszor, de ennyi.

Aztán jött más személy az életemben, akivel minden szinten együtt voltunk. Mind egyetem, házik, magánélet, szülők stb.

Nekem apám sosem épített házad, neked nem kell ezért küzdened, hogy a fizetésedből fizess még lakáskasszát, mert egyszer akarsz házat. Vagy lakást. Bármit, ami a tiéd legyen. Nem tudod mi az, hogy hitel, mert sosem lesz szükséged rá. Van autó, hitel nélkül. Szerencsés vagy, az biztos. A fizetésedből is simán félre tudtok tenni. Hát persze, hisz mentek külföldre az ősszel. Nem kell majd azon agyalnod, hogy a gyerekeidet hova rakjad nyári szünetben, mert kéznél vannak a szüleid.

Jahm, a gyerek... Ez volt az utolsó gyomorverésed ebben a történetben. Ez teljesen padlóra vágott, nem is kicsit. Mikor végigvihogtad azt a tizeniksz perc beszélgetést, hát majdnem elhánytam magam. Te tisztában vagy azzal, hogy ez mennyire szarul esett? Hogy úgy beszéltél a gyerekedről, hogy hát ez van. Meg nem terveztétek stb? Pedig februárban hogy mondtátok, hogy neeem, ti még nem, a férjed a terhes barátnődet lebálnázta, meg majd a Nagy Út után talán, de még nagyon nem akarsz? Van bármilyen nemű fogalmad, hogy én mit érzek? Hogy mennyire szeretnék teherbe esni, erre mit kapok? Cisztás hónapot nulla peteéréssel!!! Amúgy tuti, hogy ez az én hülye lelkemnek tudható be, mert mondom, mikor az arcomba toltad azt a levelet, teljesen ledöbbentem. Aztán egész este bőgtem. A barátnőm sem értette teljesen, mi a bajom, igazából csak én magam értem.

Az esküvődre is 1 hétig válogattad a türkiz szalvétákat, és minden alkalommal megkérdezted, hogy én mikor megyek férjhez. Kurvára idegesítő volt ám... Szívem szerint beolvastam volna, hogy most komolyan ezzel kell hergelned?! Hogy ÉN mikor megyek férjhez? Majd amikor jól esik. Aztán mikor elmeséltem, hogy milyen esküvői gondolataim vannak, szó esett a szűk családi körről, fel voltál jóformán háborodva, hogy akkor TE nem leszel ott? Nem. TE már BIZTOS, hogy NEM leszel ott. Sajnálom. Majd én is az arcodba tolom levél formájában, hogy elkeltem. Bocsika.

Szóval, úgy gondolom, hogy jelen lelki állapotom javulásához nem járulsz hozzá. Mindenkinek örülök, tényleg, hogy terhes, a másik két lánynak pláne. B.-nek azért, mert nem volt egyszerű, és ő mindig észhez térít. A-nak meg azért, mert ugyanaz a baja, mint nekem, és élő példával szolgál számomra, hogy nem szabad feladni. Most már értem, hogy egy év alatt min ment keresztül. Bár sosem panaszkodott, nem beszélt róla, de biztos szar lehetett neki. Mert ez az.

Te csak lelkiekben megtépázol, belém rúgsz, de úgy, hogy erről fogalmad sincs. Nem is baj. Majd azt veszed észre, hogy nem beszélek veled, levelekre nem reagálok, max. írok pár sort, az elején mondjuk, de ez is el fog kopni. A közös babázásokra meg nem fogok elmenni. A másik két lány gyermekét ezer örömmel elkényeztetem, de a tiédet nem fogom. Mert nem is akarlak látni. És tudni sem rólad. Amúgy, amikor ezt a jajdejóleszhogymajdegyüttgyerekezünk dolgot bedobtad, biztos nem hallottad, vagy nem akartad kihallani a "hurrá"-ból azt a gúnyt, hogy jajdefergetegesenkurvajólesz....hogymégmostisbelémrúgszbaszdmeg...

Részemről ennyi.

Sajnálom, hogy 10 évet így, lazán kikukázok, de elég sokat merengtem már ezen, hogy mit kéne tennem. Saját magam miatt teszem. Lehet, megbánom, nem tudom. De a horoszkópom is megírta ezt. Lehet, most be is jön.

Sajnálom, hogy így alakult. Biztos te másképp látod a dolgot, én így.

Ég veled!

Ezt el is felejtettem leírni.

A lényeg, hogy mostanában vannak villanásaim vagy hogy is hívjam őket. Halál nyugalomban a fejembe megjelenik egy kép.

Az első ilyen az volt, ahogy láttam egy szőke fiúcskát a párommal sétálni. Ugyanolyan volt, mint ő, csak kicsiben. Környezetre nem emlékszem, csak arra, hogy nagyon fényes volt, sárga minden körülöttük. De az a kellemes sárga. Egyforma ruhában voltak: sárga ing, libafos zöld rövid nadrág, világos zárt cipő. A gyerek a párom bal oldalán volt, fogták egymás kezét. Hátulról láttam őket, de tudom, hogy ők voltak.

Következő ilyen villanásom egy lefekvés utáni pillanatban volt. Félig ébren voltam még. Láttam a gyerekem arcát, kicsiként. Kórházban voltunk, újszülött volt. A szobában a jobb oldali szélső ágyon ültem, az ágy bal oldalán (ha lefekve nézed) és velem szemben fehér beépített szekrények voltak. Én valami kék köntösben ültem, fogtam a gyereket (fogalmam sincs, hogy fiú vagy lány volt-e), pufók arca volt, formás szája, és aludt. Fehér ruhácskában volt, ott pihegett. És sötét haja volt. Tökre hasonlított rám, mert anno én is pufi kisbaba voltam, sötét hajjal (azután meg kiszőkültem).

És jött a tegnapi villanás, jóga relaxációs perceiben. A mostani albérletben voltam, a tükörben néztem magam, és a bal profilomat lestem, hogy mekkora már a hasam. Egy egész ruha volt rajtam fehér-fekete, vagy fehér-sötétkék csíkos volt, de elég messze álltam a tükörtől, valahol az asztal környékén, mert így jobban láttam magam. Rajtam egy fekete boleró volt, a hajam oldalt hosszabb volt, és a kezemet a pocakom alatt átkulcsoltam. És néztem le meg a tükörbe, hogy mekkora már a hasam. Olyan tavasz vége, nyár eleje lehetett, tekintettel az egész ruhára. Szerintem valami ujjatlan lehetett, de az biztos, hogy nappal volt, világos, és jól éreztem magam.

Most így leírva, azt látom, hogy mindig a bal oldal jön be a képbe. Ágyon ülve, oldalra fordulva, mindenhogy. Most ez vagy a bal petefészkemet jelenti, ahol a leendő petesejtem indul be, vagy mert azon van a szívem, vagy nem tudom. Megnéztem, ilyeneket jelent, hogy jó egészség, asszony, érzelmek stb. Na, erre így hirtelen magamtól is rájöttem volna:) Na, hétfőn bedobom a nőnek, hogy szerinte mit jelenthet ez a bal oldali dolog... Mindenesetre érdekesss....:)

A mai reggelem vidáman indult. Idézőjel erőteljesen kitéve.

Indult ott, hogy a telefonom valamiért 5:45-kor akart ébreszteni az 5:35 helyett. Gyors hőmérőzés után ágyból ki, rötyire le, majd a hőmérőm takarítása közben, vagyis után lelöktem a mosdókagyló széléről február óta hű (hő) barátomat, és csodaszép reccsenéssel eltört.

Így reggel alapból később indultam, a villamos nem jött, mert épp áramprobléma volt. Reggel meg sikerült lekávéznom a fehér felsőmet. Ebben az a vicc, hogy befele épp magamban röhögtem, hogy remélem köv áldozat a felsőm lesz. Hát ennyit a bevonzásról... Szóval, ha ilyen napotok van, csak pozitívan kell gondolkodni!

De érzem, hogy eléggé kóma vagyok, fáradt is, ezen felül is nyűgös.

Tegnap jóga után eléggé éreztem a pocakomat, most vagyok a 23. napon. Elvben jövő héten kéne megjönnie. Nagyon kíváncsi leszek. Ma Avivázni fogok, holnap megint jóga, csütörtök megint Aviva, pénteken szerintem box lesz, szombat pihi, aztán vasárnap meg a saját órám. Várom már, hogy fogom bírni a tempót.

Nos, eltelt ismét egy hétvége, de közelebb kerültem a 2 hét offhoz. Már csak ezt a hetet kell kibírnom, és 2 hét nyugi, pihi stb.

Úgy fest, a nyaralásunk is alakulni látszik: ha minden jól megy, szerda délután utazhatunk le a nyaralóhoz, így lesz 4 teljes nap a nyaralás első felének, aztán két nap másmerre. Kell már ez a világjárás, rám fér.

A hétvége érdekesen telt, legalábbis a lelkem szempontjából. Érzem, hogy kell a nyugalom, hogy magammal foglalkozzam, ráadásul a horoszkópom is ezt írta meg erre a hónapra. Azt írta, hogy búcsút veszek azoktól a tevékenységektől és emberektől, akik akadályoztak abban, hogy önmagam legyek. Hamarosan kitisztul a látásom, megismerem az igazságot. Ez nem lesz fájdalommentes, de végre megszabadulok az olyan kötöttségektől, melyek tönkrették önbecsülésemet és megkérdőjelezte eddigi értékrendemet.

Vicces az egész. Hogy miért is? Mert most Sz-t hanyagolni szeretném. Akár végleg is. Kemény szavak, de most úgy érzem, annyira meglazult a kapcsolatunk, hogy elég volt. Kicsit tesztelem is. Nem kommunikálok vele, ezért érdekel, mikor fog neki feltűnni hiányom. A másik két lány sejti, mit érezhetek, ebből az egyik meg tudja is, mert ő is átélte.

Szóval, most úgy döntöttem, tisztogatok. A fészbúkon kitöröltem vagy 90 embert, aki nem szimpatikus/nem beszélek vele/idegesít stb. És ezt teszem majd az életemben is. Akire nincs szükségem, az kuka. Aki nélkül megvoltam eddig is, azt hiszem, ő is mehet a kukába.

Sz-el van történelmünk, 10 éves. De összejött a volt pasimmal, majd utána sokáig nem beszéltünk. Koliból úgy költözött el, hogy nem köszönt el. Ha jobb jegyet kaptam, ki volt akadva. Szóval jah, ő volt rám féltékeny:) Mindegy is, nem húzom fel magam.

De az biztos, hogy a fejemben rendet kell tennem, de sürgősen. Jövő héten el is kezdem, addig hatha jógával hangolódok magamra. :)

Most nem akarok történetet írni, mert azt már megírtam februárban:) És én még mindig azt kérem. Ezer meg egy erővel!

Tök érdekes, mert tényleg vonzom a kisbabákat és kismamákat. Ma is kilépek az utcára, egy kismamába botlok. Mertón először egy kisbaba ült mellettem anyukájával, utána ugyanoda egy terhes nő ült. Mondom, ez az univerzum:) Tudom, hogy ezt vonzom, ezért van ennyi baba-mama körülöttem. Hiába mondják mások, hogy csak azért van, mert már tudatosan észreveszem őket. Szerintem meg nem, de mindegy. Én ebben hiszek.

Tegnap kicsit azért elszomorodtam (nem kicsit nah) az eredményeim láttán. Kb. azt éreztem megint, hogy nem vagyok nő, mert még egy peteérést sem tudok produkálni. Páromnak mondtam is könnyek között, hogy ha úgy gondolja, felejtsük el egymást. Erre jól lehülyézett, hogy hagyjam már... Igaza van asszem. Tényleg kötélből vannak az idegei:)

Bejelentkeztem egy tudat-trénerhez 11-ére, kicsit mozgalmas lesz a napom, de sebaj. Kíváncsi vagyok, milyen lesz. Először két órát akart, de mondtam, hogy legyen inkább egy, mert most csak ki akarom próbálni, milyen is ez. Hát, majd beszámolok róla, de biztos lesz min gondolkodnom majd nyaraláson.

Amúgy az is a nagy bajom, hogy mindig mindent meg akarok tervezni előre, és rühellem, ha nem tudom ezt megtenni, vagy valami közbe szól. Ettől a falat kaparom, és más ezt nehezen érti meg, miért nem megy nekem rugalmasan az átállás a biztosból a bizonytalanba. Ez van a gyerekkérdéssel is: ez egy olyan dolog, amit nem lehet megtervezni, hogy na én akkor most 2016.06.12-én szülni fogok, teszem azt. Mert lehet, hogy jövő szeptember lesz, lehet november, de lehet két év múlva március. Nem tudom.

Csak azt, hogy össze kell szednem magam, és előre kell néznem és csinálnom a dolgokat és nem szabad feladnom! Tudom, hogy köröznek körülöttem a kis lelkek...

Még az jutott eszembe, hogy lehet azért nem volt semmi peteérésem, mert hát az a terhességi hír padlóra vert. És tudat alatt már azt mondom magamnak, nekem úgysem lesz gyerek. És emiatt megint jöttek a ciszták és elmaradt a peteérés. Lehet, tényleg van ebben valami, hogy minden agyban dől el. Hiszen januárban tuti volt valami, júniusban szintén, közben megint, és most meg nem... Érdekes az emberi természet...

De vissza a százmilliószoros napra. Nem hagyom, hogy ma bármi is padlóra küldjön. Tegnap jóga után egy tetkón is elgondolkodtam, hogy kéne csináltatni. Valami olyasmit, ami az erőt szimbolizálja, és valahova a csuklómra varratnám. Még lehet lesz belőle valami:)

Ma reggel volt 8-ra időpontom nőgyógyászai UH-ra. Múltkor volt egy "lépesméz szerű képlet", amiatt kellett visszamennem.

Hát, az a helyzet, hogy most sehol egy domináns tüsző, sem ovuláció, csak sok kicsi tüsző, PCO-s jellegű ováriumokkal.

És most kurvaszarulérzemmagam. Tegnap vettem halolaj kapszulát meg B-vitamin komplexet, a szelént meg elhagytam, mivel az rT3 értékem magas. Viszont ezzel, hogy nincs peteérésem, per pillanat nem tudok mit kezdeni. Úgy látszik a múlt hónap szerencsés volt, a mostani nem az.

Viszont a nyálkahártyám 6,1 mm, szerintem piroska lesz, bár ez csak ennyit jelent per pillanat. A hőm sem emelkedik semerre sem, és így már mindent értek.

Csak szar. Szar ez az érzés, hogy nem úgy megy a dolog, ahogy kéne. Előttem a csaj 6 hetes terhes volt, a másik meg IR-esnek tűnik. Nagyon fasza.

Most még elmegyek vérvételre, kíváncsi vagyok, az mit ad ki, és akkor majd a leletemet viszem együtt az endodokihoz októberben. De még mindig nagyon messze van, és addig szerintem teljesen be fogok csavarodni, és szívem szerint levenném a fejem, mert ezt nem bírom.

Szegény párom is kezd rajtam kiakadni, és ezt meg is értem... Mondta ő is, hogy mi a fenének járok állandóan dokihoz. Mert baszki muszáj... Próbálom úgy felfogni, hogy most ez egy ilyen hónap, és ez van. Szerintem ma megyek jógára este, azt hiszem, rám fér....

Tegnap megérkezett az rT3 eredményem is: 0,38 ng/ml (ref: 0,09-0,35). Ez az egy értékem csillagos. Egyik fészbúkos csoportban van egy lány (akinek nagy hálával tartozom), aki eléggé vághatja a dolgokat. Ő javasolta, hogy nézzek rT3-t is. Átküldtem neki az eredményeket, kihámoztuk, hogy az anti-TG és anti-TPO alapján nem autoimmun a dolog, ergp Hashimoto kizárva. Ennek azért örülök. Viszont az rT3 magas és az fT3-mal arányosítva szintén nem jó dolog. Mégpedig a következő miatt:

Kell nézni az rT3 és fT3 arányát, ebből derül ki, van-e t+ rezisztencia. Nos, én nagy matekosként elvégeztem a számítást.

ft3 értéke:4,65 pmol/L

rT3: 0,38 ng/ml.

A mértékegységeket át kell váltani:

Azt mondják, hogy az fT3-nak 10x nagyobbnak kell lennie, ez így akkor: 3,02715*1000=3027,15

Osztva a két értéket (fT3/rT3): 3027,15/380=7,966.

Ez nem jó, mert az aránynak minimum 20, vagy annál többnek kell lennie. Ez t3 rezisztencia.

Az olvasottak alapján a t3 rezisztencia tünetei a pm alulműködés tüneteivel hasonlóak.

Olvasom az okokat, mitől lehet ez. Nálam a stressz az pipa, egyértelmű...Kortizolom múltkor (január) nem volt magas, októberben kiderül, hogy júliusban ezzel mi a helyzet... Májamról nem tudok, hogy rossz lenne, nem tudok vitaminhiányról sem (inozitolt iszok..), pm túlműködésem sincs.

Na de a tünetek! Azok illenek rám: fázósság, hideg kezek és lábak, őszülés, koncentrációs zavar (nem köt le mostanában egy könyv sem), mindent fel kell írnom (eléggé szelektív a memóriám), régebben a libidóm elég szar volt, most azért ez visszajött, hányinger is szokott rám törni, bár ez annyira nem jellemző napi szinten, teljesen ki vagyok merülve (bár hozzátenném, elég zúzós 7 hónap van mögöttem), nem tudok sokáig állni (fáj a derekam már fél óra után is), totál ingerlékeny és morgós vagyok egy héten legalább 4 napon át, a körmöm (bár zselés gél lakkom van, de mellette látom) töredezik, nyugtalan vagyok (múltkor párom is rám szólt, hogy ne izegjek már), alacsony testhőmérséklet (alaphőm 36,3-36,5 körül van), plusz szokott fájni a fejem.

Ezek után marhára kíváncsi leszek, mit fog mondani a dokinő október elején, ha ezeket az orra alá tolom. Bár -már írtam- múltkor megemlítette, hogy a "TSH-hoz most nem akar hozzányúlni", azaz magas volt. Ha ő ezt nem mondja, biztos nem zizegek be, hogy akkor most pm-re ráállok. Az a lány, aki segített, javasolt azért egy pm UH-t is, amit meg is csináltatok.

Ma reggel mentem ovuláció környéki vérvételre, úgy érzem (a Klion-D miatt elég nehezen tudom megállapítani a nyákomat), hogy ez mostanában van. Utána bementem egy fizetős helyre a kórház mellett, ahol a következő párbeszéd hangzott el köztem és a pultos szőke nő között:

- Jó reggelt! Kérdésem, hogy itt lehet-e pajzsmirigy ultrahangot csináltatni?

- Igen, lehet!

- Megkérdezhetem, hogy mennyire kerül? Mert akkor kérnék időpontot.

- 7500 forint, de kell hozzá beutaló.

- Hát, azt nem értem, mert a honlapon az áll, hogy jöhetek, beutaló nélkül is.

- Így nem tudjuk megcsinálni, kell kérni háziorvostól, körzeti orvostól beutalót.

Itt már eléggé ráncoltam a homlokom, hogy fizetek érte de kell beutaló?! WTF?!

- Oké, akkor hol tudom mégis megcsináltatni? Segítene ebben?

- Hát, ott ahol fizetni kell érte..

- Hát, itt is fizetek érte, nem?- nézek kérdőn a csajra, mikor leesik neki a tantusz, hogy igen, fizetős a sztori, így simán ellátnak...

Végül augusztus 11-re kaptam időpontot, 8-ra. Már csak 2 hónapot kell kivárnom, azt hiszem, menni fog. Majd kíváncsi leszek, a dokinő mennyire veregeti meg a vállamat, hogy elmentem pm-re, uh-ra, meg mindenfélre cuccra.

Úgy vagyok vele, hogy ennyi pénzt megér az egészségem, kicsit előrébb vagyok, hogy most tolom ezeket a dolgokat, de az biztos, hogy kicsit idegörlő.

Ettől függetlenül még mindig azt mondom, bár néha nem így érzem és teszem, hogy csinálni kell és haladni, nem szabad feladni.

Jahm, és voltam tegnap délután jógán! Életem első hatha jógája. Comb és derék izomlázzal indultam útnak, nos, most már a hátam, a tricepszem, kicsit a vállam is fáj. Egy pasas tartotta, elszégyelltem magam, milyen hajlékony volt... Én meg alig bírtam párszor megcsinálni, amit kért. Lótusz ülés még félig sem ment, a sarkamra nehezen tudtam leülni, mert a jobb bokám marhára fáj ilyenkor... Remélem egyszer meggyógyul, mert nem semmi, mit lehet kihozni ebből a jógából. Viszont annyira vigyoroghattam, hogy mikor gyrost kértem elvitelre a csávó diáknak nézett, hiába mondtam, hogy nem vagyok az, mégis annyit fizettem, mintha az lennék:) Nagyon kedvesen kérdezett, néha igaz nem értettem (mert nem magyar volt), de tuti szimpi lehettem neki:) Ezt egyből a jóga számlájára írtam, és remélem szerdán is el tudok menni, de jövő héten mindenképp megyek újra!

Izgalmas hétvégén vagyok túl, tele élménnyel, ami mind pozitív és negatív is.

Tegnap elmentünk babát nézni. Próbáltam teljesen pozitívan átélni a dolgot, hogy egy babát fogok majd a kezemben. Féltem, hogy mit fog ez belőlem kiváltani, vajon össze fogok-e törni vagy abszolút jól fogom ezt megélni.

Hát utóbbi jött be! Nagyon nagy élmény volt végignézni, ahogy a barátnőmből, B.-ból lányból először nő lesz, majd anya. És innen is köszönöm neki, hogy anyaság egy nagyon kis szeletét így végignézhettem. Láttam, ahogy bánik a fiával, totál kisimulva, nyugodtan beszélget vele, semmi para, semmi idegesség. Láthattam, hogyan cserél pelust, teszi tisztába a gyerkőcöt, hogyan eteti. És mindemellett figyelt is rám, lehetőségéhez mérten.

Most innen úgy látom, hogy elég jól lehet ezt így csinálni, kezelni. Mondta is, hogy ha az anya nyugodt, a baba is az. A baba mindent megérez. Mikor először átadta nekem, hirtelen megijedtem, hogy jaj, összetöröm. De nem. Ott bújt hozzám, kaja utáni kómában volt a kicsi, nagyon vidám volt a pilledését megnézni. És kép is készült:) Nagyon tetszett, ahogy vigyorog, ahogy ásít, egy kisbaba reakcióit látni. Én teljesen elolvadtam:) Nem gondoltam volna, hogy valaha felélednek bennem az anyai ösztönök, de előjöttek, bizony:)

Viszont beárnyékolta az a dolog a vasárnapot, hogy a másik csajszival, aki már anyuka, hogy az ő kislányával lehet, hogy bajok vannak:( Már a szülése sem volt egyszerű, vért is kapott, mert rengeteg vért vesztett, 10 órát vajúdott, és a méhlepény is másfél óra alatt lett meg. Aztán a doki szerint a kislány besárgult, de mégsem, és most az a legújabb történet, hogy lehet, Down-kóros. Mindezt abból, hogy a kezén az egyik vonal 4 ujján megy át, és ez a Down-szindróma egyik jele. Szegény lány, tökre be van stresszelve, szerdán mennek vérvételre, hogy megnézzék, igaz-e, amit a doki mond. Én most úgy érzem, hogy a doki csak biztosra akar menni, és mondtam is, hogy nehogy gúglizzanak, mert csak rosszabb lesz. Sírt is... Én is majdnem... Pedig ő aztán megérdemli, hogy boldogok legyenek. Nehezen jött össze a baba, ő is PCOS, mint én.

Nem kívánok a 3. barinőmet, Sz.-t elszidni, de neki bejött az élet. Nem tervezett baba összejött, ház, kocsi: pipa, hitel nulla, külföldi út: pipa, gondtalan élet: pipa. Ahogy A. is mondta, mindig oda szar a kutya, ahova nem kéne. És tényleg. Neki is mondtam, hogy most úgy érzem, Sz.-ről nem akarok hallani. Kötelező gyereklátogatásra elmegyek, de ennyi. Mocskosul szíven ütött ez a dolog, ezt mindkét lánynak mondtam. A. is mondta, hogy eszükbe jutottam, hogy vajon mit érezhettem. Hát szerintem A. pontosan tudja, mert ő is ezt érezte anno.

B. mondta, hogy ne adjam fel. Anyukájának 2 évig nem jött össze a 3. gyerek, másik csajszi 8 hónapig próbálkozott a párjával. Párom kollégája fél évig gyúrtak babára, A.-ék 1 évig. Ergo semmi sincs veszve. És most azt hiszem, kezdem elengedni ezt a témát. B. akart adni egy könyvet a terhességgel kapcsolatban, mondtam neki, hogy most ne. Nézett rám kérdőn, mondtam, hogy majd akkor, ha jön a baba. Elmondtam neki, hogy most kicsit félre akarom tenni ezt a dolgot, mert érzem, kezdek bekattanni. Megértette.

Még mindig úgy gondolom, hogy jövőre én szülni fogok, idén meg még terhes leszek. Kell az a pihi, ami két hét múlva indul, hogy kicsit lenyugodjak. És utána újult erővel állhatok neki a dolgoknak:)

Jahm, és 31-én százmilliószoros nap lesz;)

Tegnap sem volt még az igazi számomra, lelkiekben tuti nem.

Eszembe jutott bent a cégnél, mikor egy kollégámmal beszélgettem ilyen dolgokról, hogy anno a Titok c. könyvből mit tudtam meríteni, ezért mikor hazaértem, úgy döntöttem, megint elolvasom.

Először Aviváztam, és megbeszéltem magammal, hogy pénteken bejelentkezek jógára. Muszáj, mert totál káosz van a fejemben, meg már legalább 1 éve halogatom. Asszem pont itt az ideje, hogy belevágjak.

Utána felhívtam barátnőmet, hogy megkérdezzem a terhességéről. Hát, elég érdekes volt, mert mikor megkérdeztem tőle, hogy mi újság, erre rihegett-röhögött, és megkérdezte, hogy mégis mire gondolok. Én meg halál fa arccal belekezdtem a monológomba: "Mondjuk arra, amit kedden leírtál a leveledbe, és ami sokkolt, és ezt értsd szó szerint. Na arról, hogy babát vársz." És közben végig röhögött. És elkezdte, hogy igazából megbeszélték, hogy nem görcsölnek rá, és év eleje óta nem vigyáznak, viszont pont piroska előtt voltak, amikor valszeg összejött a baba. Mondtam neki, hogy ilyenről hallottam én is, de marha ritkán történik ilyen. Mondta, hogy igen, és hogy amikor kiderült, hogy mi van, akkor azt mondták, hogy jó, hát ez van. Én meg csak ültem, és hallgattam, hogy jajdejóleszmajdegyüttbabázni, meg majd gyereket nézni közösen, meg majd megyünk augusztus végén B.-ékhoz. Aztán letörtem a szarvát, mert közöltem finoman, hogy mivel a párom elég vidám rendszerben dolgozik, mi augusztus elejére terveztük, mikor szabin leszünk.

És most megint őszinte leszek, de nem akarok vele találkozni, sem a rihegését hallgatni, mert egyszerűen irritál! De most komolyan. Ezen felül magamra is haragszom, mert nem tudom tartani a számat, és én is elpöttyintettem, hogy jahm, mi májusban nekiestünk, de én úgy beparáztam, hogy szerintem csakazértsem jött össze. Akkora idióta vagyok!

És a legszebb az egészben, hogy szülinapomra (01.28.) van kiírva. Nem hiszem ezt el amúgy... Mármint, hogy mindhárom gyerek, aki a közvetlen környezetemben van, számomra jeles napon született. B. kisfia névnapom után 2 nappal (05.26.), A. kislánya anyám szülinapján (07.18.), Sz. pedig a szülinapom körül fog szülni.

Délután belefogtam a Titokba, és úgy döntöttem, hogy kérek, ami egy köv. postom lesz, ha megírom. Bár hamarosan jön a 100.000.000. szoros nap is, jövő héten, lehet akkor kéne ezt megtennem:) Na, de vissza, a Titokhoz. Rájöttem (mint sokadjára ismét), hogy muszáj pozitívan gondolkodnom. El kell magammal hihetnem, és hinnem kell abban és végre tudatosítani, hogy NEM VAGYOK BETEG! Mert eddig úgy tekintettem magamra, mint egy betegre, akinek nehezen lesz babája. És a mondat másik felét is át kell gondolnom: KÖNNYEN LESZ BABÁM! Ezeket kell magamban mormolnom, hogy egészséges nő vagyok, pikk-pakk jönni fog a baba. Ezt kell kérnem az Univerzumtól, és ebben kell hinnem. Nem kell azzal jönnöm, hogy szarul vagyok összerakva, nem működök, mert akárhonnan is nézem (és ezeket olyan marha jól meg tudom ám tárgyalni magammal, csak mindig valami miatt ez az egész félresiklik), működök. Van ciklusom, van tüszőm, szerintem van peteérésem is, legalábbis a hők ezt mutatják. Lehet látni a nyákon a változást (tojásfehérje szerű peteéréskor), fáj a hasam is olyankor, ergo minden adott. Mucikámon meg esténként dolgozok, hogy beinduljon a spermatermelés, meg a prosztata is szokja az iramot:) Ergo minden adva van, csak végre EL KELL HINNEM, hogy minden jó lesz! Ahogy a párom is mondja, hogy ne izguljak, ne aggódjak.

És- tovább menve a Titkon- úgy kell gondolkodnom, hogy ez már az enyém, velem van. Arra is gondoltam, hogy veszek valami babacuccot, valami ruhát, vagy játékot, és elteszem az ágy alá a dobozba. Van egy kék karkötőm, amit tesóm gyártott, amit a babafotókon szokott lenni anyuka kezén, ilyen kis cuki, 3 soros, kék masnival:

Ezt azt hiszem, el kell kezdenem hordani:)

Aztán találtam egy nőt, aki személy-coach meg nem tudom én még micsoda, és arra gondoltam, hogy elmegyek hozzá megnézni, hogy ez most mi is, segít-e nekem, jó lesz-e nekem. Nem olcsó, 6 ropiba kerül, de azt hiszem, ennél nagyobb baromságra is adtam már ki pénzt. Egy próbát szerintem megér, max ennyivel kevesebb ruhát veszek magamnak:):):)

Az útról, amit kijelöltek számomra, egy kis időre letértem, nyalogattam saját sebeimet, de azt hiszem, elég volt! Nagyon várom már a szabit, hogy kicsit kikapcsoljak, a párommal legyek, együtt legyünk és ne agyaljak. Biztos, hogy sok munka lesz még ebben, meg a gyerekprojektben, de muszáj megcsinálnom. Mert tudom és érzem, hogy hamarosan én leszek az, aki állapotos lesz. Szerintem még idén, de jövőre biztos szülni fogok. Én ezt így eldöntöttem, mert ez lesz;) Mert hiszek és hinnem kell magamban, máskülönben nem megy...

Azt hiszem, kezdek ismét megvilágosodni.

Most, hogy itt puffogok magamban, hogy a baráti társaságunk 3 női tagjából a 3. is terhes, pedig azt mondta még tavaly decemberben, hogy már pedig ők még várnak blablalba. Na, meg ez a közlés, hogy levélben az arcomba tolja a tényt, hogy azért nem sportol, mert gyenge, és ez amúgy ám azért van, mert a gólya betért hozzájuk... Igen, rosszul esik, és ezen gondolkodtam reggel, hogy vajon miért is?

Azért, mert nem először van ilyen húzása? Anno a volt pasimmal is összejött, ezen felül sokszor úgy érzem, hogy lenéz, meg a páromat az ő férje le "koszos meo-s"-ozta, plusz anno a koliból úgy költözött el, hogy azt sem mondta, szevasz-bazdmeg. Meg nem egyszer le nem szarta a fejem. Ha én nem hívom, szerintem a mai napig nem tartanánk a kapcsolatot.

Vagy szimplán a tény, hogy már ő is terhes... Valószínűleg utóbbi miatt szar nekem.

Aztán most így bevillant a nagy gondolat, hogy én hol szúrom el ezt. Hogy mindenkinek azt mondom, és már én is úgy gondolom, hogy nehezen leszek terhes. Mert mindenhonnan ezt hallom. Hiába mondom a környezetemnek, hogy lesz gyerekem, de magamban úgy gondolok erre, mint egy nagyon nehéz dolognak, amiért meg kell küzdenem.

Mielőtt összejöttem a párommal, olvastam a Titok c. könyvet. Van, aki azt mondja, baromság, de teszteltem én is, szimpla kíváncsiságból. Akkor volt egy másik pasi, akit nagyon szerettem volna. Tudtam, hogy ő haza fog költözni magyarba, mert kint volt cseheknél. És akkor én azt mondtam, hogy mire ő hazaér, én addigra boldog párkapcsolatban fogok lenni, ezen felül szeptember 30-ig lesz pasim. Ez a dátum megvalósult. Nem viccelek. Aznap randiztam a mostani párommal... Igaz, azon a héten ő volt a 3. randipartner, és ő is az, azóta is, de bejött. Csináltam olyat is, hogy bevonzzam őt, hogy a szekrényt úgy pakoltam el, hogy majd a leendő pasimnak is legyen helye, vagyis a ruháinak.

És azt hiszem, most is azt kell magamban mantrázni, hogy mindent megteszek a gyerek érdekében, csak is magamra figyelek, más örömének őszintén örülök, mert tudom, hogy hamarosan én jövök a sorban. Azt kell elhitetnem még magammal, hogy igenis, anya leszek és tök gyorsan és könnyen fog ez megtörténni, mert egészséges vagyok. Működök, ahogy kell, mindent úgy csinálok, ahogy kell, mindent megteszek a dolog érdekében, és tényleg anya leszek, mert ezért születtem, hogy gyereket szüljek.

Ez most elég nyálasan hangzik, de úgy hiszem, ezt most csak így lehet jól kezelni. Sehogy máshogy nem. És nem görcsölök rá, nem mindenáron akarni. Ha ezt az egyensúlyt megtalálom, akkor leszek anya, akkor leszek terhes. Nem kötelességből kell, a gyerek miatt együtt lenni a párommal, hanem az élvezet miatt.

Nem lesz biztos egyszerű ezek után, de muszáj lesz így gondolkodnom. A párom is azt mondta tegnap, hogy ne legyek már türelmetlen, minden jó és szép lesz. És ezt el is hiszem neki.

És nem szabad nyalogatnom tovább a sebeimet, fel kell állnom és élveznem kell az életet, mert más különben elmegy mellettem... Ezt nem hagyhatom!

Anno, mielőtt a műtétem volt, sehogy nem volt jó. Azon bőgtem, hogy engem nem szeret senki, mindenki utál, és nekem sosem lesz pasim. Rá 3 hónapra lett. Nem emlékszem, hogy akkor átkattant-e az agyam, vagy láttam-e az összefüggéseket, szerintem nem.

Pénteken azért elrugdosom magam jógára:) (Ez onnan jött, hogy a naptáramba be van vésve:))